Míg Magyar Péter a Duna mellett szelfizett, a tiszások az EP-ben rontottak rá Magyarországra. A témáról a Vezércikk vendégei is elmondták a véleményüket.
“Teljesen más a véleményünk az Európai Bizottság elnöke Ursula von der Leyenről, aki mindent elhibázott az utóbbi öt évben, és most is rossz lábbal indult”- mondta Salvini.
A németországi belpolitikai állóvízét az Alternatíva Németországnak párt (AfD) a legutóbbi választási sikere kavarta fel. Ez a folyamat rendszeres probléma még most is a balliberális pártoknál.
A Napi aktuálisban Schaller-Baross Ernő a Fidesz EP-képviselője mondta el véleményét többek között arról, hogy Magyar Péter nem vesz részt az EP-munkájában.
A Napi aktuális vendége Mukics Dániel az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársa volt, aki ezekről a témákról beszélt:tetőzik a Duna, aktuális védekezés állása, hányan, hol, kik dolgoznak.
A Napi aktuálisban Juhász Hajnalka a Fidesz-KDNP EP-képviselője mondta el ezekről a témákról az álláspontját: migráció kapcsán kiszabott büntetés behajtása, Hollandia kilépne a migrációs paktumból, új összetétele az Európai Bizottságnak milyen politikát vetít előre.
A Napi aktuálisban Szomráki Béla Olaszország-szakértő jelentkezett be Skype-on, és mondta el véleményét Matteo Salvini látogatásáról és a Nagymarost is érintő árvízről.
Nagymaroson jól vizsgázott az új mobilgát rendszer, és a térség összes településén készen állnak a szakemberek a lassú apadást kísérő árvízi jelenségek megfékezésére.
A Napi aktuális vendége Lambert Gábor a MABISZ kommunikációs vezetője volt, aki ezekről a témákról mondta el véleményét: esetleges károk fedezete, lehet-e biztosítani ártérbe épült ingatlant egyáltalán, ha van rá építési engedélyt, ki jogosult kárenyhítésre.
Az intézkedést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház tagkórházainak fokozott kockázatú, járó- és fekvőbeteg-ellátást végző osztályain és részlegein vezették be.
Üzemanyag-szállító kamionok sofőrjeinek segítségével lopták a tartálykocsikból a benzint és a gázolajat egy székesfehérvári kamionmosó tulajdonosai. Az év eleje óta működő illegális benzinkúttal legalább 50 millió forintot kerestek.
A Magyarország 365 fotópályázat díjazott és legjobbnak ítélt képeiből nyílt látványos szabadtéri fotókiállítás a Városligetben. A mintegy 140 fotót felvonultató tárlat anyagát 44 ezer alkotásból állították össze.
A Napi aktuálisban Egri Gábor a Római-partért Egyesület alelnöke jelentkezett be Zoom-on. Ő ezekről a témákról mondta el álláspontját: védekezés a Római-parton, ártéri ingatlanok helyzete, védmű.
A határon túli és a hazai népcsoportok jellegzetes termékeit mutatták be az Országos Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásáron, Vajdahunyad várában. A rendezvényen mintegy 80 település képviselte magát.
A DK-s Trippon Norbert "udvari fényképészét" helyezték az Újpest Sajtó Kft. élére. A hölgy igen élesen fogalmaz, ráadásul furcsa kapcsolatot ápolhat az alpolgármesterrel. Újpesti belügyek egy kis feljelentéssel.
A Célpont stábja a héten több településen járt, ott volt a gátakon, az ingatlanjainkat féltő családok kertjében is, ahol már a kerítés végében állnak a homokzsákok és megkérdezte a védekezésben résztvevő politikusokat is.
Szerecsenmosdatás, vagy csak a felelősségvállalás hiánya? László Imre Újbuda DK-s polgármestere szerint sokan politikai ügyet akarnak csinálni a Szivárvány óvodában történt pedofil botrányból. A szülők szerint azonban ennek az ellenkezője az igaz.
A legpusztítóbb árvíz 1838 tavaszán zúdult Pestre és Budára, amelynek áldozatairól és hőseiről még száz évvel utána is megemlékeztek. Ötvenezren a lakhatásukat, huszonkétezren mindenüket elveszítették.
A szakemberek és a civilek összefogva, egységes erővel harcolnak az elmúlt évek legsúlyosabb áradása ellen. A Duna sorra tetőzik a hazai települések mentén, ma Komáromban és Esztergomban , szombaton pedig Budapesten lehet a legmagasabb vízállásra számítani.
Hatalmas víztömeggel megérkezett az ár Budapestre, a védekezés most a legintenzívebb, Karácsony Gergelyt ugyanakkor a jelek szerint nem ragadta magával a tettvágy. A főpolgármester a római-parti mobli gát ügyében az ATV-nek úgy fogalmazott: a védművet előbb-utóbb meg kell csinálni.
Rétvári Bence példának hozta, hogy a kihelyezett homokzsákok és a védművek pontosan a kijelölt helyen vannak, ezek elmozdítása ronthatja a védelem minőségét.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-orosz üzleti fórumon elmondott beszédében üdvözölte, hogy az orosz kormány támogatja a magyar cégek piacra lépését és helyi partnerekkel való együttműködését.
"A mi néptáncunk az úgy dobbantja meg a szívünket mint semmi más. Úgy dobbantja meg a szívünket, mint ami a Csoóri Sándor programnak a lényege" Így fogalmazott Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter.
Moszkva támogatja, hogy Pakisztán csatlakozzon a BRICS-hez. A HírTV stúdiójában Stier Gábor, a moszkvater.com főszerkesztője és Santo Martin a Makronóm Gazdaságkutató vezető elemzője. Műsorvezető: Nádori Teodóra.
„Kérlek benneteket, hogy osszátok az FB-oldalamról a bejegyzéseket, mert az algoritmus nagyon letekerte az eléréseket, és így nagyon kevés emberhez jutnak el az információk” – írta a Tisza Ppárt egyik legnagyobb csoportjában közzétett bejegyzésében Magyar Péter.
Amennyiben Brüsszel a külső határok védelmét szankcionálja és migránsokat akar látni Európában, akkor saját magának is kell gondoskodnia róluk - jelentette ki a Miiszterelnökséget vezető miniszter.
Törölte legtöbb, október 1-i járatát a Brussels Airlines belga légitársaság, mert a személyzet zöme, köztük a biztonsági egységek egynapos munkabeszüntetést tartanak aznap - derült ki a légitársaság pénteki közleményéből.
A Magyarország 365 fotópályázat díjazott és legjobbnak ítélt képeiből nyílt látványos szabadtéri fotókiállítás a Városligetben. A mintegy 140 fotót felvonultató tárlat anyagát 44 ezer alkotásból állították össze.
A világon hét országban, köztük Magyarországon is elindultak a tüdőrák elleni vakcina klinikai vizsgálatai. Ez az új mRNS-alapú vakcina áttörést hozhat a tüdőrák elleni küzdelemben. Az oltás lényege, hogy a szervezet saját immunrendszerét használja fel a betegség legyőzésében. Ha a vizsgálatok eredményesek, várhatóan 2030 után kerülhet forgalomba a tüdőrák elleni vakcina.
55 ezer ember nagyobb biztonságához járulunk hozzá önerőből! Ezért Öntől eddig csak megvetést kaptunk, hiszen Önök „adnak nekünk létrát, hogy menekülni tudjunk! - írják levelükben, melyet változtatás nélkül közlünk.
A Duna egyre inkább közelít a Nánási út és Királyok útja vonalában felhúzott ideiglenes töltéshez a Római-parton. Az elárasztott területen az áramszolgáltató munkatársai folyamatosan kapcsolják ki az áramot a víz alá került ingatlanokban. A hullámtérré nyilvánított részen épült ingatlanok esetében a tulajdonosok komoly kihívásokkal néznek szembe.
Megszavazták azt, hogy az EU egésze gyakoroljon nyomást hazánkra, hogy Magyarország adja fel a békepárti politikáját, és álljon be végre a háborús uszítók sorába.
Kijevbe érkezett pénteken Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, hogy Volodimir Zelenszkij elnökkel és más ukrán illetékesekkel az ország téli felkészítéséről, valamint védelmi és pénzügyi kérdésekről tárgyaljon.
A mentőszolgálat az árvíz miatti útlezárásokhoz folyamatosan alkalmazkodva módosítja a betegutakat - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az árvízvédelmi operatív törzs péntek reggeli ülését követő sajtótájékoztatón.
Úgy tűnik, nem igaz az amerikai baloldal azon állítása, miszerint Kamala Harris. a Demokrata Párt elnökjelöltje a nép egyszerű gyermeke és főiskolásként a világ egyik legnagyobb gyorsétteremláncának a dolgozója volt - hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet a Snopes amerikai tényellenőrző portálra hivatkozva.
Ketten életüket vesztették péntek reggel, amikor kamion és személyautó ütközött frontálisan Piliscsabán, a 10-es főuton - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A Magyar Posta számára a lakosság kiszolgálása kiemelt fontosságú, ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is - közölte a Magyar Posta csütörtökön.