2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Híradó 19:00

Belföld

Meg kellett ismételni Tatabányán a korábbi teknősmentő akciót

Az idén már másodszor kell kitakarítani a tatabányai Csónakázó-tavat, mert hiábavaló volt a tavaszi „költöztetés”, ismét jelentős mértékben elszaporodtak a teknősök.

  • Meg kellett ismételni Tatabányán a korábbi teknősmentő akciót

Aki gyakran sétál a Milleniumi Közparkban, hétköznapi nevén a Csónakázó-tó körül, felfigyelhet rá, hogy négy hónap elteltével újra úszik néhány teknőscsapda a víz felszínén. Természetvédő akció indult.

A tatabányai önkormányzat közleménye arról szól, hogy a helyi jelentőségű védett természeti területen az utóbbi évtizedben sajnálatos módon elszaporodtak az idegenhonos, invazív teknősfajok.

Azt írják, hogy a tó nincs közvetlen összeköttetésben más élővízzel, így a leggyakoribb vörös- és sárgafülű ékszerteknősök, a kínai lágyhéjú teknős és az elmúlt napokban észlelt Nelson-ékszerteknős vélhetően a felelőtlen állattartóknak köszönhetően kerültek a vízbe.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület szakemberei tervezetten három hétig tartó akció keretében folytatják az áprilisban elkezdett munkát, melynek lényege, hogy úszó csapdákkal és varsákkal csökkentik az invazív teknősfajok egyedszámát az őshonos mocsári teknős populáció fennmaradása érdekében.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a híres természetvédő, David Attenborough is megirigyelné a tatabányai akciót. A befogott, védett mocsári teknősöket visszaengedik a tóba. A vonatkozó törvényi szabályozások alapján a vízi élettér ökológiai működésére az egyik legveszélyesebb inváziós faj a vörös- és a sárgafülű ékszerteknős. A szakemberek naponta ellenőrzik a csapdákat és a Csónakázó-tóból kifogott, oda nem illő egyedeket a budapesti állatkertbe szállítják.

Forrás: Kemma.hu

Fotó: Flajsz Péter / Forrás: 24 Óra

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!