A miniszter hozzátette: "A Csoóri Sándor program lényege, hogy az nem más, mint a Kárpát-medencei közös szívdobbanásunk és ezt a kápád-medencei szívdobbanást visszük el immár a Csoóri program által évről évre. Hét év alatt úgy hogy minél többekhez jusson el a népzenénk, jusson el a néptáncunk, jusson el ez a csodás magyar kultúránk, amely együvé forraszt bennünket."
"A legtöbbet abból tudtuk kiolvasni, hogy Magyar Péter állva tapsolt az Ukrajna felfegyverzését szorgalmazó Ursula von der Leyen, majd a magyarok ellen uszító Manfred Weber beszéde után" – írta a Mandineren Nagy Ervin.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Hamarosan elindul a Magyar Nemzeti Galéria építése, ez lesz a fejlesztők szerint a világszínvonalú és Európában egyedülálló, újjáépített Városliget koronája - írja a Metropol.