2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Csörte

Következik:

Bayer show 21:10

Gazdaság

Egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé + videó

A kormány minden támogatást megad a magyar-orosz vállalatközi együttműködések építéséhez, mivel jól látszik, hogy a politikai nyitottság révén a nehéz körülmények ellenére is érhetők el sikerek - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

  • Egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé + videó

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a magyar-orosz üzleti fórumon elmondott beszédében üdvözölte, hogy az orosz kormány támogatja a magyar cégek piacra lépését és helyi partnerekkel való együttműködését. Azt pedig, hogy erre komoly igény van, szerinte tanúsítja, hogy a mostani rendezvényen 78 vállalat képviseletében 173-an vesznek részt.

"Jól tudjuk azt, hogy most nem a legkönnyebb gazdasági együttműködést, vállalatközi együttműködést építeni. Ennek nem politikai oka van, hanem a nemzetközi környezetből fakadó" - jelentette ki.

"Azonban szeretném az önök figyelmét felhívni arra, hogy van mégis néhány olyan versenyelőny, ami nekünk, magyaroknak megvan, másoknak nincsen, és ez segítséget jelenthet abban, hogy a nemzetközi vetélytársaiknál nagyobb előnyöket szerezzhessenek az oroszokkal való gazdasági együttműködésből" - tette hozzá.

Elsőként az őszinteség lehetőségét említette, hangsúlyozva, hogy a magyar vállalatoknak soha nem kell letagadniuk, hogy orosz partnereket keresnek a gazdaságban, mert "ez itthon nem politikai szitokszó". "Mi őszinték vagyunk: azt csináljuk, amit mondunk, azt mondjuk, amit csinálunk" - fogalmazott.

A második szerinte az, hogy az OTP továbbra is hangsúlyosan jelen van Oroszországban, így miközben más országok vállalatai számára problémás lehet a pénzügyi tranzakciók végrehajtása, ez a hazai cégek számára nem jelent kihívást.

Fontos zászlóshajónak nevezte a Molt is, amely nemcsak kereskedelmi, hanem beruházási jelenlétet is fenntart Oroszországban, s kőolajkitermelésének jelentős része is az ottani tevékenységéhez fűződik.

Kitért az újabb mérföldőhöz közelítő paksi bővítésre is, amely projektben szintén további lehetőségek juthatnak magyar szereplőknek is.

Szijjártó Péter közölte, hogy az igen nehéz körülmények ellenére az elmúlt időszakban óriási sikereket értünk el a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. Ezt példázza, hogy egy magyar cég bekerült Oroszország öt legnagyobb takarmánygyártója közé, piaci részesedése már meghaladja a tíz százalékot. Emellett a nyugat-európai szállítások visszaszorulásával a magyar élőállatszállítás is rendkívül megnőtt Oroszország irányába, és előző héten újabb engedélyeket hagytak jóvá a baromfiexport bővítésére.

Érintette az egészség- és gyógyszeripart is, rámutatva, hogy a Richter már több mint tízmillió pácienst lát el Oroszországban, ebből több mint százmilliárd forintnyi bevételhez jutva tavaly. A protézisgyártás terén is sikerült megközelíteni a húszszázalékos piaci részesedést tájékoztatása szerint.

"Mindez azt mutatja, hogy a rendkívül nehéz körülmények dacára, a politikai nyitottság és a jó politikai együttműködés eredményeként és következtében van lehetőség arra, hogy a turbulens körülmények mellett is magyar vállalatok orosz partnereikkel együtt sikereket tudjanak elérni" - mondta.

"Magyarország kormánya továbbra is minden lehetséges támogatást megad önöknek ahhoz, hogy az orosz vállalati partnereikkel együttműködést építsenek, hogy az orosz piacon termékeikkel, illetve szolgáltatásaikkal megjelenjenek" - tette hozzá.

"Pontosan tudjuk azt is, hogy a fizikai eljutás, az áruk és akár a szolgáltatások eljutása is Oroszországba ma nehézségekbe ütközik, ugyanakkor dolgozunk egy olyan megoldáson egy regionális partnerünkkel, amely rövid időn belül hatalmas versenyelőnyt fog tudni jelenteni" - folytatta.

A miniszter arról is beszámolt, hogy Európa nehéz időszakot él, a biztonsági válságok rendkívüli módon megnehezítik a gazdasági és vállalati működést is, ráadásul a mai helyzet a világ újbóli blokkosodásának veszélyével is jár, ami teljesen ellentétes lenne Magyarország érdekeivel.

"Mi ugyanis olyan, szárazföld által körülzárt, Európa szívében elhelyezkedő ország vagyunk, amelynek alapvető érdeke a kereskedelem és a határon átnyúló gazdasági együttműködések szabadsága" - húzta alá.

Ennek kapcsán bírálta az ukrajnai háborúra válaszul elrendelt szankciókat is, amelyek szerinte több kárt okoztak az Európai Uniónak, mint Oroszországnak. Majd rámutatott, hogy ezek a büntetőintézkedések azért is eredménytelenek, mert a gazdasági szereplők egy nagy része megtalálja a kikerülésük módját.

Forrás: MTI

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!