2022. 07. 07. Csütörtök Apollónia napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Híradó 11:00

Kék hírek

Felesége láthatáson lévő kislányát molesztálta a férfi

A Somogy Megyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat azzal az ötvenes éveiben járó férfival szemben, aki felesége korábbi kapcsolatából született kislányát molesztálta. Az ügyészség a kiskorú sértett segítségkérése ellenére tétlenkedő anyával szemben is vádat emelt.

Fotó: illusztráció (Shutterstock)

Az anyának a korábbi kapcsolatából négy gyermeke született, akiket elhanyagoltságuk miatt anyai nagyanyjuknál helyeztek el, ugyanakkor a nőt továbbra is kapcsolattartási jog illette meg, ezért a két kisebbik gyermek rendszeresen nála és a vádlottnál töltötte a hétvégéket.

A vádlott ezt használta ki arra, hogy szexuálisan közeledjen a tíz év körüli kislány felé; a férfi ugyanis a közös játék, illetőleg az együttalvás során rendszeresen keresett alkalmat arra, hogy a kislányt a nemi szervei környékén megérintse, simogassa. A vádlott cselekménye a kislányban zavart és félelmet keltett, amit jelzett anyjának is, aki azonban sem a vádlottat nem vonta felelősségre, sem a hatóságoknak nem jelzett, ezért kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kell felelnie.    

Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a férfival szemben fegyházbüntetés, közügyektől eltiltás, illetőleg tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt érintő valamennyi foglalkozástól történő végleges eltiltás kiszabására tett indítványt. Az ügyészség a molesztálással szemben tétlen anyával szemben felfüggesztett börtönbüntetés és a kiskorúakat érintő határozott idejű foglalkozástól eltiltás kiszabására, valamint a kiskorú sértettel szembeni szülői felügyeleti jogának megszüntetésére tett indítványt. 

Somogy Megyei Főügyészség

Ezek is érdekelhetik

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Kapcsolódó tartalmak

Bozótvágóval támadt a rendőrökre egy férfi - videó

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járásbíróságon azzal a férfival szemben, aki bozótvágóval támadt a rendőrökre. 
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!