2024. 05. 29. Szerda Magdolna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Kék hírek

Fővárosi rendőrfőkapitány: Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros a világon

Budapest rendőrfőkapitányával mindezek a Magyar Nemzetnek adott interjúban többek között beszélt a kiberbűnözés veszélyeiről, egy rekordösszegű kokainfogásról, a brutális antifasiszta támadásokról és azok utóéletéről, valamint a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elleni szigorú fellépésről is.

  • Fővárosi rendőrfőkapitány: Budapest az egyik legbiztonságosabb főváros a világon

– A Fővárosi Közgyűlés március végén egyhangúlag fogadta el a főkapitány éves beszámolóját, amit azzal kezdett, hogy intenzív éve volt tavaly a BRFK-nak. Mit értett ezalatt?

– Többek között arra utaltam, hogy számos kulturális, sport és politikai rendezvény volt a fővárosban. Ráadásul, tavaly három napot is eltöltött a pápa Budapesten. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy Ferenc pápa látogatásának biztosításában részt vehettünk, és a társszervekkel együtt sikeresen biztosítottuk a pápalátogatást. Ide sorolhatom még az atlétikai világbajnokságot, illetve Európa-liga kupadöntőt is rendeztek a magyar fővárosban. Tavaly 3240 rendezvényt biztosított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), ebből csak 13 volt, amit megtiltottunk vagy korlátoztunk. Ez is azt mutatja, hogy a BRFK a lehető legszélesebb körben biztosítja a békés gyülekezéshez való jogot.

– Mindezek mellett persze a mindennapok közbiztonságát is szavatolnia kell a rendőrségnek.

– Pontosan, mi akkor végezzük jól a munkánkat, ha nemcsak a számok mutatják, hogy tényleg egy békés, biztonságos fővárosban élnek, dolgoznak itt az emberek, hanem ez valóban találkozik a lakosság érzetével, és a lakosság is jórészt így gondolja. Az átlagos kiérkezési időnk 12 perc, így az országban az egyik leggyorsabban kiérkező egység a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Nincs okunk szégyenkezni. Tőlünk teljesen független felmérések is azt mutatják, hogy Budapest biztonságos város. 

Például az egyik neves turisztikai magazin reprezentatív felmérése szerint az egyedül utazó hölgyek tekintetében Budapest az egész világon a harmadik legbiztonságosabb város. A Jewish News Syndicate pedig arról írt tavaly, hogy „Budapest az egyetlen olyan nagy európai főváros, amely megérdemli a zsidók számára a biztonságos jelzőt”.

– Mindez tetten érhető, ha megnézzük a tavalyi statisztikát?

– Igen, tavaly és tavalyelőtt is összesen a fővárosban körülbelül negyvenezer bűncselekményt követtek el. Vannak bűncselekmény típusok, amelyek számai emelkednek, vannak, amelyek csökkennek. Az azt megelőző évhez képest tavaly csökkent például az emberöléseknek a száma. Megjegyzem, egy emberölés is sok, viszont, ami nagyon fontos, hogy mind a 35 Budapesten elkövetett emberölést sikerült felderítenünk. Ez hosszú évek óta így van, hogy nincs felderítetlen emberölés Budapesten. Emellett, drasztikusan csökkent a lakásbetörések száma, de a személygépkocsi lopás is jóval kevesebb volt az elmúlt évben, mint azt korábban tapasztalhattuk. 2010-ben még 3300-at elloptak Budapesten, ez mára 103-ra redukálódott. Hozzáteszem, körülbelül tíz év alatt a rablások száma 90 százalékkal csökkent, de ami ennél is fontosabb, hogy 95 százalékban sikerül elfognunk az elkövetőket.

teljes cikk a Magyar Nemzet honlapján olvasható.

Fotó: police.hu

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!