Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója a Tisza Párt februári kongresszusán Bóna Szabolcs és Varga Lőrinc mellett vett részt a Magyar Péter vezette agrárkerekasztal-beszélgetésen.
A lakók megkérdezése nélkül tiltotta ki az autósokat Ferencváros baloldali polgármestere a kilencedik kerületi Tűzoltó utca egy szakaszáról. A helyszínről Adorján Kira tudósította a HírTV-t.
A nemzetek hazájukat nem ajándékba kapják - jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter Szegeden, a 20. Nándorfehérvári Emléknapok megnyitóján szombaton.
Nem volt nyoma verésnek a Kárpátalján, kényszersorozás közben agyonvert magyar férfi testén – legalábbis a Euronews szerint, a portál egy helyi ápolóra hivatkozik.
Friedrich Merz szerint erre legkorábban a 2034-es költségvetési időszak végén kerülhet sor. Mindeközben a török elnök újabb közvetlen tárgyalási fordulót sürgetett Oroszország és Ukrajna között.
Olaszországban mostantól nem kötelező felmutatni a személyi okmányokat a reptéren, ha belföldre vagy schengeni országba utazunk. A döntéstől várhatóan gyorsabbak lesznek az utazások és az átszállások az olasz reptereken.
Miután jelentősen megnehezült az illegális határátlépés a szerb–magyar országhatáron, felértékelődtek a nyugat-balkáni főcsapáson fellelhető alternatív útvonalak.
Az amerikai elnököt az Epstein-üggyel kapcsolatban hozták hírbe, amiért most Trump perel. Az ominózus cikkben leírtak komoly vádak, miként az összeg is, amit az elnök az őt ért rágalmazásért remél.
Sok napsütésre számíthatunk általában kevés gomolyfelhővel szombaton – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből. Ezután - előre láthatóan - öt napig húzós kánikulai időjárás lesz.
A döntést Marco Rubio külügyminiszter és John F. Kennedy egészségügyi miniszter jelentette be pénteken közös közleményben, amely szerint a lépés a nemzeti önrendelkezés védelmét szolgálja.
A Stipendium Peregrinum Fecsketábor záró napján Varga-Bajusz Veronika államtitkár hangsúlyozta: a táborban azt is igyekeztek átadni, hogy "a haza mennyire hazavár majd benneteket."
A párbajtőröző Somody Soma ezüst-, a ritmikus gimnasztikázó Pigniczki Fanni pedig bronzérmet nyert pénteken a Németországban zajló Egyetemi Világjátékokon.
Az adás első felében Both Hunor, a Századvég elemzője és Filep Dávid, a Megafon influenszere, majd a folytatásban Radics Béla, a Fidesz fővárosi képviselője volt a vendég. A műsort M. Kovács Róbert vezette.
Még többen igyekeznek elkerülni a sorozást a halálra vert kárpátaljai magyar férfi tragédiája miatt Kárpátalján. Sebestyén József halála arra is ráirányította a figyelmet, hogy a tehetős kelet-ukrajnai menekültek könnyen lefizetik a korrupt toborzótiszteket. A HírTV-t Dunda György tudósította.
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes emiatt nem lép fel a Sziget Fesztiválon - jelentette be a társulat vezetője. Zsuráfszky Zoltán azt mondta: bíznak abban, hogy a szervezők felelősségteljesen döntenek, és lemondják a Kneecap koncertjét.
Fejes Hanna 5 éves kora óta karatézik, Európa-bajnokságot nyert és elvégezve az Altiszti Akadémiát, most ügykezelő altiszti szolgálatát végzi a Honvédségnél. Úgy érzi a sport és a katonai feladatok jól kiegészítik egymást.
Felgyorsult a római parlamentben az eutanáziáról szóló vita.
Jobboldali politikusok arra figyelmeztetnek, hogy többen úgy erőltetik a halálba segítés engedélyezését, hogy Olaszország évtizedek óta drámai népességfogyással küzd.
Jól ismert felnőttfilmes a Tisza Párt egyik vezetője – számolt be a Ripost. Magyar Péter a pártja kongresszusán külön kiemelte a nő kitartó és fáradhatatlan munkáját, és még egy oklevelet is adott neki.
A www.hirtv.hu internetes portálon 2025. január 18-án „Mandiner: Valami nagyon nem stimmel az Integritás Hatóság vezetőjének ingatlanja körül” címmel megjelent cikkben valótlanul híreszteltük, hogy Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke több kilométeres kerítést építhetett a hatóság költségvetéséből, valamint, hogy egyéb felújításokat is elvégeztetett az Integritás Hatóság pénzén, továbbá, hogy az általa elismert 100 méteres hossztól egy jóval nagyobb szakaszon erősítette meg otthonának kerítését.
Magyar Péter pont úgy jár el, ahogy kinti jelölői, támogatói és szponzorai elvárják. Egyet kérünk csak, de azt nagyon: ezek után legalább a gazdáknak ne kívánjon jó vergődést" - fogalmazott a fideszes EP-képviselő.
A tudomány nemzetközi, a tudós hazafi, a Stipendium Peregrinum program pedig a nemzet befektetése a fiatal tehetségek tudásába - hangsúlyozta a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár Bugyin.
Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
A Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával folytatódik a Magyar népmesék sorozata, emellett további három animáció és hat dokumentumfilm is készül, többek között Tóth Ilona 1956-os kirakatperéről, az első magyar Afrika-kutató életéről és a hazai blues zene történetétől.
Súlyos ukrán kibertámadás érte a Gazpromot július 17-én: a kijevi katonai hírszerzés (HUR) szakértői feltörték az orosz gázóriás informatikai rendszereit, kulcsfontosságú adatbázisokat töröltek, és speciális szoftverekkel bénították meg a belső hálózatot. A támadás a központi rendszerek mellett több száz leányvállalatot is érintett, amelyek Ukrajna szerint Oroszország háborús gépezetét támogatják.
Felix Baumgartner nevét az egész világ megismerte 2012. október 14-én, amikor a Stratos projekt keretében egy héliumos ballon segítségével felemelkedett 38 969 méter magasra – ez a sztratoszféra felső rétege.
Zsuráfszky Zoltán, a társulat vezetője azt mondta: bíznak abban, hogy a szervezők felelősségteljesen döntenek az ír zenekarról és lemondják a fellépésüket.
Az Európai bizottságnak nincs elképzelése az európai mezőgazdaság jövőjéről - jelentette ki a miniszterelnök. A brüsszeli vezetés új terve szerint megvonnák az európai gazdáktól a területalapú támogatásokat 2027-től kezdődően.
Nápoly egész térségében jól érezhető volt egy újabb, négyes erősségű földmozgás péntek délelőtt - mondta Francesca Bianco, az Olasz Geofizikai és Vulkanológiai Intézet helyi igazgatója az ANSA olasz hírügynökségnek.
Németország 81, bűncselekmények miatt elítélt afgán állampolgárt toloncolt vissza hazájába - jelentette be pénteken a német belügyminiszter. Ez volt tavaly nyár óta a berlini kormány második ilyen jellegű művelete.
Egy ukrán–magyar bűnszervezet nyolc tagja ellen emelt vádat a Nyíregyházi Járási Ügyészség, miután a banda kibercsalással több mint 400 millió forintot zsákmányolt magyar banki ügyfelektől. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség közlése szerint a jól szervezett csoport kifinomult módszerekkel verte át áldozatait, de a hatóságok most szigorúan felléptek ellenük.
Az adás első felében Novák Attila, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos főmunkatársa volt a vendégünk. Később pedig érkezett Stier Gábor a Moszkvatér.com főszerkesztője és Hárfás Zsolt atomenergetikai szakértő
Magyarország továbbra is a kínai beruházások első számú európai célpontja kíván maradni, hiszen ezek a beruházások nagyban hozzájárulnak a gazdaság teljesítményéhez és dimenzióváltásához - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Elfogtak a rendőrök Makón egy helybeli nőt, aki a gyanú szerint hónapokon át árult drogot – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.