A francia államfő megerősítette korábbi kijelentését, miszerint nem zárható ki, hogy nyugati katonákat vezényeljenek Ukrajnába, továbbá Emmanuel Macron a napokban szóba hozta a nukleáris fegyverek kérdését is. A lengyel elnök pedig kérés esetén kész atomfegyvereket fogadni az ország területén.
A Híradóban élőben jelentkezett a témával kapcsolatban Georg Spöttle, biztonságpolitikai elemző.
A szombati nagymisét, amire több százezer zarándokot várnak, a Hír Televízió is élőben közvetíti. A műsorfolyam 11 órától indul, a 11:30-kor kezdődő misét honlapunkon és facebookos oldalunkon is élőben lehet követni.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Az eseményen felszólalt a kormánypártok főpolgármester-jelöltje is, aki arról beszélt, hogy Karácsony Gergely - amolyan jó tanulóként - ott működik együtt Gyurcsány Ferenccel, ahol csak tud.