2019. április 18.,
csütörtök, Andrea, Ilma napja

polgárőrség

A keresett kifejezés

9 találat, 1 oldalon

-

A polgárőrség feladata, hogy szinten tartsa a jó közbiztonságot

Az utóbbi években minden településen kiegyensúlyozott a közbiztonság, de a külterületekre még mindig kevesebb figyelem irányul.

Izrael kimenekítette Szíriából a szír polgárőrség felét

A Fehérsisakosok néven is ismert civil szervezet több mint 420 tagját és családjaikat Jordániába szállították át.

Kármegelőzési program a rengeteg betörés miatt

Továbbra is magas a lakásbetörések száma Magyarországon, derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság jelentéséből. A legtöbbször Budapesten és Pest megyében törnek be. A rendőrség a polgárőrséggel közreműködve kármegelőzési programot indított.

7,2 millió szolgálati órát teljesítettek a polgárőrök

Idén tíz százalékkal több szolgálati időt teljesítettek a polgárőrök – jelentette ki az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a szervezet évzáró ülésén. A civil egyenruhások munkájával a kormány és a rendőrség is elégedett. A rendészeti államtitkár kiemelte: a polgárőrök önkéntes munkájukkal segítik a bűncselekmények felderítését, ezért a közbiztonság fenntartásában nélkülözhetetlenek.

Minden településen állítanának polgárőrséget

Minden városba és faluba állítana polgárőröket a közbiztonság javítása érdekében a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége.

Kitüntették a Hír Televízió riporterét

Háromszázmillió forinttal egészítette ki a kormány a polgárőr szövetség idei támogatását – jelentette be Kontrát Károly, a belügyi államtitkár a testület október 23-a alkalmából rendezett ünnepi díjátadóján.

Pintér egymilliárdos támogatást ígér a polgárőrségnek

Egymilliárd forintra nő a polgárőrség támogatása a mostani 750 millióról – jelentette ki a Polgárőr Szövetség konferenciáján Pintér Sándor belügyminiszter.

Magyarországon rend van

Magyarországon rend és biztonság van, ám ezért a rendért folyamatosan tenni kell – mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség évzáró elnökségi ülésén. A civil szervezet továbbra is azt kifogásolja, hogy a cégautóadó jelentős forrásokat von el a helyi szövetségek amúgy is szűkös költségvetéséből.

Honvédségi helikopterekkel őrzik a fenyőfákat

Karácsonyig járőrözéssel védik a somogyi fenyőfaültetvényeket a helyi hegyőrök és polgárőrök. Az akciót a rendőrség és a honvédség is segíti.

1 / 1