Észak-Koreában pár nappal ezelőtt három hasonló rakétát lőttek ki. A lövedékek nem okoztak kárt, a dél-koreai védelmi minisztérium ennek ellenére egyértelmű provokációnak tekinti a történteket. A rakétakísérletek erődemonstrációnak számítanak a kínai elnök július eleji, dél-koreai látogatása előtt. Az eset miatt Japán is tiltakozott.
Észak-Korea ismét megszegte az ENSZ-szankciókat az újabb két rakéta kilövésével. A rakétákat ezúttal is a Japán-tengerhez közeli Vonszan városából indították, néhány nappal ezelőtt három kísérletet hajtottak itt végre. A dél-koreai védelmi minisztérium szerint a most kilőtt rakéták a Japán-tengerbe csapódtak, és nem okoztak károkat. Ennek ellenére egyértelmű provokációnak tekintik a rakéták kilövését.
„Észak-Korea több rakéta kilövésére alkalmas állást használt, és minden alkalommal növeli a hatótávolságot” – adott hangot aggodalmának Kim Min-Szeok. A szöuli védelmi minisztérium szóvivője szerint Észak-Korea új kilövő állásokkal kísérletezik, hogy lépést tarthasson Oroszországgal és Kínával. Ezért valószínűleg nem véletlen, hogy a rakétakísérleteket a kínai államfő közelgő dél-koreai látogatása előtti napokra időzítették.
Az akció Japánnak sem tetszik. „A rakéták indítása egybeesik azokkal a tárgyalásokkal, amelyek Japán és Észak-Korea között humanitárius kérdésekben kezdődtek. Ez nem kedvez Észak-Koreának” – nyilatkozta Onodera Icunori japán védelmi miniszter.
A mostani erődemonstráció azzal hozható összefüggésbe, hogy a kínai elnök csütörtökön Szöulba utazik. A két ország közötti megbeszélések egyik megkerülhetetlen témája lesz az észak-koreai atomprogramról szóló tárgyalások folytatása. Ez az első alkalom, hogy kínai vezető Dél-Korea meghívására utazik a távol-keleti országba, szakértők szerint a látogatás azt jelzi, hogy Kína sem nézi jó szemmel Észak-Korea akcióit.