2024. 12. 03. Kedd Ferenc, Olívia napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Híradó 19:00

Címlap

Címlap: Az EU-csúcs megállapodása és annak megtorpedózása

  • Címlap: Az EU-csúcs megállapodása és annak megtorpedózása

Sokan - sokféleképpen értelmezték, magyarázták az uniós csúcson született megállapodást. Az ellenzék azóta őrjöng itthon és külföldön egyaránt. Ki nyert és ki veszített a brüsszeli találkozón?

Kroó Zita, Halkó Petra, Párkányi Eszter és Tisóczki Flóra voltak M. Dobos Marianne műsorvezető vendégei.

Az egyik legrosszabb hírnek és nettó felelőtlenségnek nevezte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője, hogy elindult az Európai Parlament részéről egy olyan politikai manőversorozat, amelynek az a célja, hogy megtorpedózzák a 27 állam- és kormányfőnek a hétéves keretköltségvetésre vonatkozó történelmi jelentőségű megállapodását.

A politikus Magyarország élőben című műsorunkban arról is beszélt, hogy az elképesztő vereséget szenvedő magyarországi ellenzék csúfos kudarca több tényezőből áll össze.

„Dobrev Kláráék már annyi pénzt loptak el a magyar emberektől, hogy náluk hárommilliárd már nem oszt, nem szoroz, így ezt lehet kommunikálni simán, hogy egyébként ez semmit nem számít. (…) Ugye nekik ez egy nagy kudarc, mert most gyakorlatilag ugye Angela Merkel is kiállt Orbán Viktor mellett és ez nem jó üzenet nekik.”

- jegyezte meg Kroó Zita, az Origó újságírója.

„Ők nem tudnak egy komoly, politikai program szempontjából gondolkodni vagy egyfajta költségvetés szempontjából gondolkodni. Egyszerűen tényleg egy közös van bennük, hogy mindenképpen a kormánynak és Orbán Viktornak buknia kell, így vagy úgy.”

- tette hozzá Halkó Petra, a Századvég elemzője.

Elmarad idén a Budapest Pride felvonulás - vezette fel a műsor második felének témáit M. Dobos Marianne. A fesztivál meg lesz tartva, de a felvonulás elmarad, mely kapcsán a szervezők azt mondják, hogy alternatív megoldásokat keresnek.

„Kifejezheti magát mindenki úgy, ahogyan akarja, de mondjuk ne kelljen az ötéves gyereknek magyarázni, hogy miért csókolóznak a bácsik az utcán, mert egyébként velem előfordult, hogy amikor kisebb voltam, kísértem az óvodából haza a legkisebb testvéremet – 10 évvel fiatalabb nálam – és láttunk ilyet és akkor el kellett mondanom. (…) Egyébként a heterók se nyalják-falják egymást a villamoson, meg az utcán nem? Tehát mindenki otthon.”

- mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője.

„Elég durva, hogy nem azzal foglalkoznak, amivel kellene, tényleg a marketing, posztoljunk egyet. Ha a kormány indít egy nemzeti konzultációt, akkor mi is indítsunk egyet.”

- jegyezte meg Tisóczki Flóra, a PestiSrácok újságírója, azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a Budapest Pride felvonulást és annak ügyét mennyire fontosnak tartja.

Szemben például a Pesti úti idősotthonban történtekkel, ahova még mindig nem látogatott el, a Lánchíd felújításával, melyre még mindig nem írt ki pályázatot, valamint a biciklisek számára sem túl biztonságosnak mondható, a közlekedést mindenki számára nehezítő, biciklisávok véglegesítésével kapcsolatban.

Kapcsolódó anyagok:

Deutsch Tamás: Az elképesztő vereségből sem tanulva támad tovább az ellenzék

Wintermantel Zsolt: Súlyos károkat okozhat az elmúlt fél év semmittevése

Szájer: Mi megharcoltunk a jogállamiságunkért

Karácsony Gergely: Maradhatnak a biciklisávok

Plusz-mínusz: Az EP 5 frakciója közös állásfoglalásban támadja az EU-csúcs megállapodását

Lassítják a forgalmat és csökkentik a parkolóhelyek számát Erzsébetvárosban

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

A Címlapban Párkányi Eszter, az az Alapjogokért Központ elemzője, Timkó Eszter színművésznő, Laborczy Szilvia, a Néven Nevezem blog szerkesztője és Sáfár Mónika, színművésznő. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

A gyermekvédelmi törvény kapcsán pont a gyerekekről sikerült elterelni a figyelmet? A Címlapban Fodor-Horváth Zsófia, Szőnyi Kinga és Rátkai Erzsébet. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!