Nehéz megmondani, mit hoz a holnap, sőt a politikában azt is, mit hozott a tegnap. Én még Pozsgay Imrétől tanultam, hogy semmi sem olyan változékony, mint a múlt. Ő csak tudja… Ezért minden évben, amikor nekifutok az évértékelőnek, először elolvasom a tavalyit. Én még a régi iskolához tartozom, szeretem, ha a tegnapi és a mai mondandóm egy nyomba vág. Ez már nem divat. Emlékszem, milyen megdöbbenést váltott ki harminc évvel ezelőtt, amikor Horn Gyulát szembesítették korábbi állításával, és ő azt válaszolta: „Na és?” Amikor a mai ellenfeleinket szembesítik azzal, hogy hazudnak, csak annyit válaszolnak: az tegnap volt, ma meg ma van. Azt hiszem, ezt hívják fejlődésnek. Ne csodálkozzunk, ha sokan nem akarnak korszerűek lenni.
Száz szónak is egy a vége, ma könnyű napom van, mert tavaly a következőket mondtam: „Nagy esélyek nyílnak meg előttünk. A világpolitika színpada az év végén teljesen más képet mutat majd, mint most, az év elején, és ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor Magyarország mozgástere nem csökken, hanem régen látott mértékben kitágul.” S aztán úgy is lett. A köztársasági elnök asszony februári lemondásától júniusra eljutottunk az EP-választási győzelemig. Háború ide, infláció oda, egész Európában a Fidesz–KDNP győzött a második legnagyobb szavazataránnyal. Csak Máltán született nagyobb győzelem, de ami Máltán történik, az ott is marad. A patrióta szó ma hangosabban hallatszik Brüsszelben, mint valaha. Ez nagy dolog, mert Brüsszelben hazaszeretetről beszélni olyan halált megvető bátorságot követel, mint lila sálban álldogálni a Fradi B-középben.
Tavaly nehéz szívvel álltunk itt. Elveszítettük a köztársasági elnökünket, az EP-listavezetőnket, és a háború is egyre rosszabbul nézett ki. A szankciók, az infláció és az energiaárak miatt a gazdasági kilátások is cudarul festettek. Olyan volt, mint egy rémálom. Az amerikai nagykövet az ellenzék élére állt, lőttek ránk Washingtonból és Brüsszelből, Soros György itthoni ügynökei pedig szorgalmasan gyújtogatták a szénakazlakat, és mérgezték a kutakat. És ahogy lenni szokott, az árulás sem maradt el. Kiderült, hogy innen, az évértékelő első sorából nem is olyan hosszú az út Weber úr brüsszeli kasszájáig. Jó lecke ez. Aki elárulja a barátait, az elárulja a pártját is. Ez a fajta bárkit elárul az első kanyarban. Pont a hazáját ne árulná el? A mi közösségünk erénye és ereje éppen a hűsége. Ahogy a nevünk is mondja. Fidesz: hit, hűség, bizalom. Aki ezt nem érti vagy nem érzi a szépségét, annak kívül tágasabb. A végén úgyis mindenki azt kapja majd, ami jár. Ez a törvény.
Hiába zengett az ég az európai választás előtt, mi nyugodtak maradtunk, mert megtanultuk: az idő számít. Az idő tapasztalat. Tudjuk, hogy a politikában egyetlen állandóság van: a változás. Mindig történik valami kiszámíthatatlan. Hol jó, hol rossz. És amikor azt hiszed, te már mindent láttál, leginkább akkor jön a meglepetés. Puff! Csapásokat adunk, és csapásokat kapunk. Néha többet kapunk, mint adunk. Az a titok, hogy ilyenkor is állva kell maradni. Papp Lacitól tudjuk, a boksz az a sport, ahol a győztest is nagyon megverik. És ez pontosan így van a politikában is. Szenvedés nélkül nincs győzelem. A fájdalom a barátunk. Aztán a győzelem mindenért kárpótol. Önök is tudják, ez a legjobb orvosság. És a következőre már csak 14 hónapot kell várni.
2024 férfias év volt. Láttuk: ha összefogunk, Magyarország meg tudja csinálni. Tegnap még eretnekek voltunk, ma nálunk kopogtat a fél világ. Azt mondták, mi vagyunk a múlt. Kiderült, mi vagyunk a jövő. Örökzöldek vagyunk, mint a Rolling Stones. Ami jó, az soha nem megy ki a divatból.
Tizenöt éve harcolunk. Egy maroknyi magyar lázadó egy birodalom ellen. Magányosan, egyedül, szembeszélben. Azt mondja riadtan a székely legény az apjának: „Jönnek, és tízszer annyian vannak, mint mi!” Mire az öreg: „Hát annyi kell is!” Az amerikai választási győzelem hűsítő árnyékából visszatekintve persze mindent megszépít az emlékezet. De tudjuk, hogy a helyzet meleg volt. Ahogy az öltözőben mondjuk: meleg volt a pite. Nagy tétek voltak az asztalon. Szép feladat éveken át három lapra piros ultit játszani, kell hozzá idegrendszer.
Legyünk büszkék, hogy mi, magyarok bőven kivettük a részünket a világ megváltoztatásából. Messze a méretünk, gazdasági erőnk és lélekszámunk fölött. Ennek a lázadásnak mi voltunk az úttörői, előhírnökei és elindítói is. Pio atya megjósolta, hogy Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, írta, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Lehet, hogy erre gondolt? Időnként piszok nehéz volt, és volt, amikor átkozottul kilátástalannak tűnt. Nem a Fideszről beszélek, nem a kormányról, hanem a magyarokról. A magyar nemzet végig ott volt mögöttünk, együtt és egyenként. Fejet kell hajtani a magyarok kitartása és elszántsága előtt. Egy pillanatra sem adták föl, nem hátráltak meg, és egyszer sem mondták, hogy engedjünk Sorosnak. Egyszer sem mondták, hogy adjuk meg magunkat Brüsszelnek. Köszönet minden lázadó magyarnak, aki szorgalmával, munkájával, konokságával védte a hazát a birodalommal szemben! Hálás vagyok, hogy egy ilyen népet szolgálhatok. A világ minden politikusa irigykedhet érte. Szembeszél ide vagy oda, új, keresztény, nemzeti alkotmányt adtunk az országnak, megvédtük magunkat a migrációtól, megvédtük a gyerekeinket a genderaktivistáktól, kiálltunk a béke mellett, és távol tartottuk magunkat a háborútól. Megvédtük Magyarországot Soroséktól, a devizahiteleseket a bankoktól, a családokat az égbe ugró rezsiáraktól. Lehetőséget adtunk a munkára plusz egymillió embernek, s így már 4,7 millióan dolgoznak. Soha ennyien nem dolgoztak még Magyarországon. Az óvatosság persze nem árt. Amikor a pápát megkérdezték, mennyien dolgoznak a Vatikánban, azt válaszolta: „körülbelül a fele”. Ha már szóba hoztam a szentatyát, köszönjük, hogy velünk van a béke zászlaja alatt. Innen is felépülést kívánunk neki!
Az idei év más lesz. Most mi járunk a történelem főutcáján, az ellenfeleink pedig sáros külvárosi mellékutcákban bóklásznak.
Néztem az európai szövetségeseinket a párizsi találkozó képein. Mintha vackorba haraptak volna. Az Európai Unió felháborodott, hogy nélküle kezdődtek a tárgyalások, le akar ülni az asztalhoz. Nekem Demján Sándor azt mondta: „Ha le akarsz ülni az asztalhoz, ahol a nagyok játszanak, nézz körül, és keresd meg a balekot. Ha nem találod, akkor tudd: te vagy az.” Ennyit Párizsról.
A tavalyi borongós ballada után idén a zúzós rock and roll következik. Érdemes az öveket bekapcsolni. A küzdelem folytatódik, de van egy fontos különbség. Most nem a kicselezés, nem a kimanőverezés, nem a túlélés a cél, hanem a győzelem. Eddig lázadtunk, most már győzni is akarunk. Magyarország után fellázadt az Egyesült Államok is. Így azonnal más a leányzó fekvése. De ne higgyük, hogy Amerika sikeres lázadása elhozza a győzelmet Magyarország számára. Ők nem tudnak győzni helyettünk, csak javítani tudják az esélyeinket. Trump elnök nem a megváltónk, hanem a harcostársunk. Ráadásul még ő sem végzett a munkájával; éppen, hogy nekikezdett. Még súlyos küzdelmek várnak rá – nemcsak a világpolitikában, de otthon is. Magyarország szempontjából annyi történt, hogy Dávid Góliáttal vívott küzdelme közben megérkezett Dávid bátyja is, aki elég marcona legénynek látszik. Kaptunk egy esélyt, hogy kitörjünk az ostromlott várból. Sőt, ne csak kitörjünk, hanem áttörjük a birodalom hadállásait. Most kell bátran és nagyban gondolkodni. Ezért azt javaslom önöknek, magunknak, hogy 2025 legyen az áttörés éve.
Ne szeressünk bele a tavalyi sikereinkbe. Bár ellenfeleink súlyos sebet kaptak, és most először látom szemükben a félelmet, és most először kell visszavonulniuk, hiba lenne lebecsülni őket. Áttörni még így is, ilyen körülmények között is csak fegyelmezett és tervszerű hadmozdulattal tudunk. Nézzük, mit kell tennünk. A birodalomnak két feje és egy központi lerakata van. Egy fej Washingtonban, egy Brüsszelben, a Soros-féle lerakat pedig itt, Budapesten. Ezt onnan tudjuk, hogy az amerikaiak kihajigálták a csontvázakat a szekrényből. Leleplezték, és nyilvánosságra hozták azt a velejéig korrupt, elnyomó hatalmi gépezetet, ami az Egyesült Államok költségvetéséből milliárdokat szivattyúzott át álcivil szervezeteknek, megvásárolt újságíróknak, bíróknak és ügyészeknek, politikusoknak, alapítványoknak, bürokratáknak, egy hatalmas gépezetnek, amely a liberális véleménydiktatúrát és politikai elnyomást működtette az egész nyugati világban, ideértve Magyarországot is. Ez az igazság. Kiderült, semmi nem az volt, aminek mondták. Tolerancia, sokszínűség, érzékenyítés, civil szervezet, esélyegyenlőség, jogállamiság… Ugyan! Pontosan az volt, aminek mi, magyarok mindig is láttuk: egy robusztus pénzügyi és hatalmi gépezet, amelyet azért hoztak létre, hogy a nemzetek szabadságát és függetlenségét letörjék, felmorzsolják és felemésszék, hogy a birodalom fennmaradhasson. A birodalom fenn, a nemzetek alul, amíg ki nem szorítják belőlünk a szuszt, és beáll a birodalom örökös rendje. És ez így megy emberemlékezet óta. „Oly’ sokáig voltunk lenn, hogy nem is tudjuk, milyen fenn” – mondja Hobo, és igaza van. Magyarország tizenöt éve Brüsszel ellenzéke. Kormányról kell ellenzékben lennünk. Ezt még Chuck Norris is kipróbálhatná. Neki is becsületére válna, pedig neki négyharmados többsége van.
Szép és lelkesítő dolog, ami Amerikában történik, de ez legyen az amerikaiak dolga. Nekünk, magyaroknak most haza kell eveznünk a nemzetközi vizekről, és a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk. Először is a birodalom budapesti lerakatával kell elbánnunk. A munkamódszer neve: teli rüszttel. Magas labda érkezik, lábfej leszorít, test előredől, derékból ráfordul, lendít, és lő. Hogy azok is értsék, akik úriasabb sportágakat űznek, ez azt jelenti, hogy kormánymegbízottat küldünk az Egyesült Államokba, és begyűjtjük az összes Magyarországra vonatkozó adatot és bizonyítékot. Azután sürgősen megteremtjük az alkotmányos és jogi feltételeit annak, hogy ne kelljen tétlenül néznünk, amint álcivil közéleti szervezetek a szemünk láttára szolgálják ki a külföldi érdekeket és szerveznek politikai akciókat. Ne kelljen tétlenül néznünk, hogy szemünk láttára vágják zsebre a zsoldjukat, fitogtatják büntethetetlenségüket a nemzetközi védelmükre hivatkozva és abban bízva. „Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette.” Mára elegünk lett. Az amerikai nagykövet elment, a nemzetközi védelemnek vége. Kicsengettek. Legyen új törvény az amerikai Magnyickij-törvény mintájára! Zárjuk el a Soros-hálózat pénzcsapjait, az állami szervek tegyenek eleget szuverenitásvédelmi kötelezettségüknek, az eddigi elkövetőkkel pedig tartassuk be a törvényeket. Engedjük be a Nyugatról érkező friss levegőt. „Szabad-e Dévénynél betörnöm új időknek új dalaival?” Szabad! Eddig volt a keleti nyitás, most jön a nyugati! Ha már annyira hiányolták. A birodalom budapesti lerakatával húsvétra végezhetünk is. Van ennek politikai hagyománya Magyarországon. Húsvéti cikk, húsvéti alkotmány, húsvéti nagytakarítás.
Az erőnket azonban jól kell beosztani. Ugyanis közben folyamatos és egyre szerteágazóbb harcot kell vívnunk a birodalom brüsszeli fejével. A liberális hálózatok emberei most Brüsszelbe vonulnak vissza. Amerikából ennek van bejáratott útvonala, ezt már használták Donald Trump első elnöksége idején is. Ráadásul sorra születnek a mienkhez hasonló törvények a patrióta országokban, láthatják Izraelt, Georgiát, és utánuk több is jön talán, és a liberálisok onnan is Brüsszel felé veszik majd az irányt.
Tudjuk, hogy az igazság Brüsszellel szemben a mi oldalunkon áll. De ez nem elég. Brüsszel többször belebotlott már az igazságba, de valahogy mindig feltápászkodott, és továbbment. Az igazság kevés, erőt is kell mutatnunk. Öt nagy csatában vitézkedünk egyszerre a brüsszeli bürokratákkal. Pedig mi nem szeretjük a háborút, béketűrő, békeszerető, sőt jámbor emberek vagyunk. De vannak dolgok, amiben nem engedhetünk és nem is fogunk engedni. A migráció ügyében, ha kell, a falig, sőt azon túl is elmegyünk. A migrációs paktumot, amellyel Brüsszel idevezényelné a migránsokat, sohasem fogjuk lenyelni. Lázadunk, és másokat is lázítunk. A lengyelek és a hollandok már felálltak, az olaszok már szinte, és a németek is mintha. És természetesen nem engedhetünk, nem mondhatunk le a gyermekeink védelméről sem. Hiába rángatnak bíróság elé Luxembourgba. Sőt, azt javaslom, itt menjünk át ellentámadásba. Írjuk bele az alkotmányba, hogy az ember vagy férfi, vagy nő. És pont. Sőt, azt tanácsolom, hogy a pride szervezői ne bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével. Kidobott pénz és idő. Mindegy, mit mond Weber körzetparancsnok és az ő magyar ügynökei.
Brüsszel azt is állítja, hogy a magyar nyugdíjrendszer fenntarthatatlan, és ezért a tizenharmadik havi nyugdíj megvonását követeli. De az igazság az, hogy a magyar nyugdíjrendszer fenntartható, ha továbbra is mindenki dolgozik, és ha növekvő pályán tartjuk a fizetéseket. És mi éppen ezt akarjuk, a mi célunk az egymillió forintos átlagjövedelem. Ezt persze Brüsszelben is tudják. Valójában azt akarják, hogy a pénzünket ne a tizenharmadik havi nyugdíjra költsük, hanem adjuk oda a multinacionális cégeknek. Sajnáljuk, Herr Weber, a tizenharmadik havi nyugdíj marad.
És közben követelik a rezsicsökkentés megszüntetését is. Ezt utánozhatatlan eleganciával tudják mondani: „Szüntessük meg a piaci árképzést akadályozó szabályozásokat.” Barátaim, nem babra megy a játék. A rezsicsökkentés családok milliói számára a túlélést jelenti. Mondom a számokat. Ami nálunk egy évben 250 ezer forintos számla, az Romániában hatszázezer, Szlovákiában 650 ezer, Lengyelországban kilencszázezer, Csehországban több mint egymillió forint. Nem is beszélve Ausztriáról, ahol a rezsiár az egeket ostromolja. Ez várna ránk is, ha engednénk Brüsszelnek. De Lantos miniszter úr nem enged.
És végül itt van Ukrajna ügye. Nem a háborúról van szó, hanem arról, ami utána következik. A háború halad a maga útján a végkifejlet felé. A háború valójában nem is Ukrajnáról, hanem arról szól, hogy az Ukrajna nevű terület, ami addig ütközőzóna, ütközőállam volt a NATO és Oroszország között, vonassék mostantól NATO-felügyelet alá. Hogy miért gondolták az európai és amerikai liberálisok, hogy az oroszok ezt majd tétlenül nézik, máig rejtély. Az már világos, hogy a kísérlet elbukott. Ukrajna, illetve ami marad belőle, ismét ütközőzóna lesz. Nem lesz NATO-tag. De lesz-e az Európai Unió tagja? Azt meg majd a magyarok eldöntik. Magyarország és a magyarok ellenében Ukrajna soha nem lesz az Európai Unió tagja. Az ukrán csatlakozás tönkretenné a magyar gazdákat, és nemcsak őket, hanem az egész magyar nemzetgazdaságot.
A magyar gazdaságban is áttörést kell elérnünk. Meg kell tartani a munkahelyeket, ami nem lesz egyszerű. Itt van a fejünk felett egy vámháború terebélyesedő viharfelhője. Megakadályozni nem tudjuk, ez a nagyfiúk súlycsoportja. De ki kell számolnunk, hova csapnak majd le a villámok, vagyis hol lesznek leépítések, gyárbezárások és egyéb gazdasági nyavalyák. Vannak országok itt Európában, akiknek esélyük sincs elkerülni a bajt, nemhogy áttörést tervezhetnének. Nekünk jó esélyeink vannak. Harcolnunk kell a gyárainkért, azokért is, amelyek már itt termelnek, és azokért is, amelyek most keresik a helyüket a világban. Emlékeztetem önöket azokra a vitákra, amikor a baloldal lenézően összeszerelő-üzemnek minősítette a magyar autógyárakat és támadta az iparpolitikánkat. Ma az új amerikai elnök ezeket a gyárakat akarja megszerezni és áttelepíteni Amerikába. Nem hiszem, hogy szemetet gyűjtene. Fontosak a szolgáltatások, a tudásalapú gazdaság meg a turizmus is, de termelés, vagyis munkaalapú gazdaság nélkül egyetlen ország sem tud megélni. Az a célunk, hogy miközben a világon gyárakat zárnak be és emberek tízezreit bocsátják el, még Németországban is, Magyarországon fejlesszenek, bővítsenek, sőt vegyenek fel új munkásokat. Legjobb védekezés a támadás. Ezért meghirdetjük a Száz új gyár programot, mert csak így tudjuk biztosítani, hogy minden magyarnak, aki dolgozni akar, a jövőben is legyen munkája. Szijjártó és Nagy István miniszter uraknak sűrű évük lesz.
Arra is figyelnünk kell, hogy a nagy viaskodás közben ne veszítsük szem elől a jövőt, ne zárjuk magunkat a jelenbe. 2030-ra – és az már csak néhány év – a technológiai változások olyan új világot fognak bevezetni, ahol az emberiség történetében először a gyártásban több számítógép lesz, mint emberi agy, több mesterséges érzékelő lesz, mint emberi szem, és több robotkar, mint emberi munkaerő. Ez olyan jelentőségű, mint száz évvel ezelőtt az elektromos áram volt. A felkészüléssel nem állunk rosszul, de a tempót fokozni kell. Ezt mutatja, hogy a Volkswagen néhány éve a világ legnagyobb autógyára volt. Ma 670 ezer munkással gyártanak nyolcmillió autót, a Toyota 380 ezer munkással gyárt 11 milliót. Egyharmaddal kevesebb munkás egyharmaddal több autót! Németországban tízezreket fognak elbocsátani, és közben hét tanszék foglalkozik a nukleáris technológia jövőjével, és 130 foglalkozik genderelméleti tanulmányokkal. Mi nem követjük el ezt a hibát, nálunk lesz elegendő munkahely, és az új iparra képzett, elegendő munkásunk is. A felkészülést azonban gyorsítani kell, és a kormány tudja is, mit kell tennie. Ideje Palkovics Lászlót ismét munkába állítanunk.
Meghirdetjük Európa legnagyobb adócsökkentési programját is. Ha már áttörés, hát legyen. Két lépésben megduplázzuk a gyerekek után járó adókedvezményt. Első lépés: július 1. Második lépés: 2026. január 1. Egy gyerek után húsz-, két gyerek után nyolcvan-, három és több gyerek után kétszázezer forintot lehet levonni a szülők adójából és járulékából. Ez több mint egymillió család. Bevezetjük a csed és a gyed teljes jövedelemadó-mentességét. Bevezetjük a két- és háromgyermekes édesanyák teljes, életük végéig tartó jövedelemadó-mentességét. A háromgyermekesekét egy lépésben, 2025 októberétől. A kétgyermekesekét lépcsőzetesen, 2026 januárjától. Ez világszenzáció, ilyen nincs sehol. Ez óriási kiadás, de a nekilendülő gazdaság, a vállalkozásokat támogató programok és a teljes foglalkoztatás együtt képes megtermelni ezt az összeget úgy, hogy közben a költségvetési hiány és az államadósság is csökken. Régi álmunk, hogy a gyermeket nevelő szülők ne legyenek anyagi hátrányban azokkal szemben, akik nem vállalnak gyermeket. Akinek vannak gyermekei, azok tudják, hogy amit a gyerek nevelésével elveszít a zsebén, azt visszakapja a szívén. Ha rendes embert nevel, végül majd anyagilag is jól jár. De az sokára lesz így, csak hosszú évek múlva. Ezért helyes az adómentességet már a kiskorú gyermeket nevelők esetében is megadni. Az is meggyőződésem, hogy akkor születik több gyermek, ha az édesanyák anyagi biztonságban érezhetik magukat a gyermekeikkel. Ha 2010-ben nem vezettük volna be az új családtámogatási rendszert, ma kétszázezerrel kevesebb gyerek lenne Magyarországon. Képzeljük el, milyen lenne, hol tartanánk, ha ez a kétszázezer magyar gyerek nem született volna meg.
A Covid, a háború, az energiaárak, az élelmiszerinfláció megrángatta a családokat, ideje, hogy biztos kikötőt találjanak. Ezért áttörés kell az otthonteremtésben is. Ami már készen van: a csok plusz, a falusi csok, a lakásvásárlási kedvezményes áfa és a vidéki otthonfelújítási program, és már igényelhető a munkáltatóktól a lakhatási támogatás is. Ehhez csatlakozik április 1-jétől az ötszázalékos lakáshitel kamatplafon. Jön a Szép-kártya és jönnek az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások. Érkezik még a Diákváros, azt várom, 18 ezer kollégiumi férőhellyel.
Reagan elnök azt mondta a minisztereinek, két dolgot utálok: a kommunistákat és az adót, ezekkel kezdjenek valamit. Mi bátran hozzátehetjük az inflációt is. Hiába az áttörés a politikában és a gazdaságban, ha nem tudjuk megfékezni az inflációt. Az infláció alááshatja a többi program sikerét és megkeseríti az emberek életét. Különösen az élelmiszerinfláció. A száz új gyár, az adócsökkentés és az otthonteremtési programok mellett ezért szükségünk van egy negyedikre, egy inflációt megfékező programra is. Emlékezhetnek, egyszer már bevezettünk árletörő intézkedéseket. Élelmiszerárstop, árfigyelő rendszer, kötelező akciózás, és közben emeltük és emeltük és emeltük a béreket. Logikus gondolat, hogy az áremelkedések ellen magasabb fizetéssel lehet a legjobban védekezni. Ez általában igaz is. De nem mindig és nem minden körülmények között elég. Itt és most például nem elég. Az történt, hogy egyes alapvető élelmiszerek árát a kereskedők és az áruházláncok jelentősen megemelték és ezzel persze a profitjukat is. Idén januárban a tejet 39 százalékkal, a tojást 35 százalékkal, az étolajat 11 százalékkal adták drágábban. Ez sok! Sőt megengedhetetlen! Ezért nem is fogjuk megengedni. Utasítottam Nagy Márton miniszter urat, hogy állapodjon meg a kereskedelmi láncokkal, állítsák meg az árak emelkedését – szép szóval. De ha szép szóval nem megy, majd megy hatósági árakkal. Az árszabályozást senki sem szereti, de ilyenkor nincs más választás. Ha nincs megállapodás, jön a hatósági ár. És ha ez sem lenne elég, akkor a kereskedelmi haszon mértékét is korlátozni fogjuk. Nem szeretnék idáig eljutni, mert jobb a békesség, és jobb a megállapodás. A nyugdíjasoknak külön figyelem jár, mert az élelmiszerárak tőlük nagyobb arányban viszik el a nyugdíjat, mint a dolgozóktól a fizetést. Ezért a nyugdíjasok számára a zöldségek, a gyümölcsök és a tejtermékek esetén az év második felében egy bizonyos havi összeg erejéig visszatérítjük az áfát. Az áfacsökkentés leginkább a kereskedelmi láncok profitját növelné, ezért nem ezt választjuk; az áfavisszatérítés viszont biztosan azokhoz jut, akiknek szánjuk, ezért ezt fogjuk bevezetni.
Úgy látom, van még néhány percünk. Beszéljünk politikáról is! Itt van rögtön a vezérkari főnök dolga. Mértéktartást javaslok mindenkinek. Neki is azt javasoltam volna. A hadseregből a pártpolitikát kifelé kell vinni, nem befelé. A hadseregben csak nemzetstratégiának van helye. A tiszteknek tudniuk kell, hogy ez magasan a pártpolitika felett áll. Rivalizálások, villaügyek, egoviharok nem méltók a honvédséghez, nem valók a nyilvánosság elé és különösen nem a politika színpadára. Elvárom Szalay-Bobrovniczky miniszter úrtól, hogy a seregben mindenki eszerint tegye a dolgát. Tisztelet a magyar katonáknak!
Aztán itt vannak az aggasztó adatok a kábítószer-kereskedelem és -fogyasztás növekedéséről. Itt baj van. Az olcsó, mérgező kotyvalékok, szintetikus szerek elárasztották az országot. Ezt meg kell fékeznünk. Bármi áron. Szó szerint bármi áron. Külön kormánybiztost fogok kinevezni. Zéró toleranciát vezetünk be. Pintér miniszter urat pedig arra kérem, hogy a kábítószerkereskedőkkel szemben rendeljen el hajtóvadászatot. A kábítószer-kereskedő ronccsá teszi és megöli a másik ember gyerekét, ezért nem érdemel sem kíméletet, sem kegyelmet. Nem is fognak kapni.
Pozitív választ adunk arra a képviselői indítványra, amely alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot. A készpénz szabadságkérdés. Ezért használata nem szokás, hanem jog. Azt hallom, hogy a digitális pénzé a jövő. Meglehet, de igazi, kézzelfogható biztosíték csak a készpénz lehet. Nem akarunk a bankok rabszolgái lenni. A bankkártya a banké, a készpénz a tiéd. Várjuk Lázár miniszter úr parlamenti indítványát.
Komoly vitát szimatolok a kistelepülések önvédelmének jogáról. Van-e joguk a kistelepüléseknek megvédeni falusi, vidéki méretüket és arculatukat? Ha van, akkor adjunk nekik eszközöket, hogy érvényt is szerezhessenek a joguknak, és gátat szabhassanak a beköltözésnek. A vidék, a falu, a kisváros nem kísérleti terep, hanem örökség. Tisztelt Navracsics miniszter úr, adjuk hát meg nekik az önvédelemhez való jogot!
És végül, tisztelt hölgyeim és uraim, legyen két percünk az ellenzékre is. Fő a jó kedv. Úgy látom, az ellenfeleink újra fenyegetőznek. Mi nem fenyegetünk, de azt se szeretjük, ha bennünket fenyegetnek. Nem is ajánljuk senkinek, hátha a végén még komolyan vesszük. A rend kedvéért bevezetjük, hogy az európai parlamenti képviselőknek, a mostaniaknak is el kell készíteniük azt a fajta vagyonbevallást, amire bennünket, magyar parlamenti képviselőket kötelez a törvény. Erre biztatjuk Kocsis Máté frakcióvezető urat.
Sohase felejtsük el, hogy a mi igazi ellenfelünk nem a magyarországi ellenzék, hanem az ő gazdájuk. A magyar ellenzék csak megbízást teljesít, csak kiszolgálja a birodalmi akaratot, amely őt pénzeli, eteti és utasítja. Hányszor láttuk már őket a történelmünkben, változatos alakzatban, megvett, kitartott, birodalmi udvarokban csicskáztatott lakájpolitikusokat. Mindig azok voltak, ami éppen az érdekükben állt, zapadnyikok, moszkoviták, labancok. Azok voltak, ami éppen megérte nekik, csak magyarok, hazafiak nem voltak sohasem. Hát most újra ezek jutottak nekünk, csak most brüsszeli hacukában. Brüsszelnek csak az a fontos, hogy neki behódoló kormánya legyen Magyarországon. Olyan kormány, amely nem épít kerítést, nem adóztatja meg a multikat és a bankokat, nem fogad el gyermekvédelmi törvényt, nem vezet be tizenharmadik havi nyugdíjat és rezsicsökkentést, hanem hagyja, hogy szépen, tempósan, alaposan, ahogy szokták, kifosszák az országot. Mindig erre keresnek embert. Próbálkoztak már szakértő miniszterelnökkel, kanadai–magyar kettős állampolgárral, hiperpasszív nyelvtudású polgármesterrel, szélsőbaltól szélsőjobbig összeabroncsozott összefogással. Most új műsor van, új színpad, új báb, csak a kéz a régi meg az ismerős mosoly. 1990-ig Moszkva biztosított büntetlenséget a kommunistáknak, most Brüsszel biztosít büntetlenséget a liberálisoknak. Milyen szerencse, hogy Brüsszel nem Moszkva! Nekünk napi egymillió büntetés a migránsok távoltartásáért, az ellenfeleinknek büntetlenség a köztörvényes bűncselekményekért. Hűségesküért cserébe mentelmi jog. De mi lesz ennek a vége? Hallgassuk Arany Jánost! „Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak. Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.”
A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt!
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!
Forrás: Magyar Nemzet
Fotó: Fischer Zoltán - Miniszterelnöki Kabinetiroda
