2024. 12. 04. Szerda Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

1920 - Mi lett volna, ha... 11:05

Magyarország élőben

Wintermantel Zsolt: Súlyos károkat okozhat az elmúlt fél év semmittevése

Mikor januárban kiderült, hogy a forrás nem elegendő a Lánchíd és az alagút felújítására, már februárban módosítani lehetett volna a szerződésen, márciusban pedig ki lehetett volna írni a közbeszerzést - mondta el Wintermantel Zsolt, a BKK Igazgatósági tagja a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Wintermantel Zsolt leszögezte, hogy az elmúlt hat hónapban nem folyt érdemi munka a Lánchíd ügyében.

  • Wintermantel Zsolt: Súlyos károkat okozhat az elmúlt fél év semmittevése

Múlt héten a BKK Igazgatósága nem döntött a Lánchíd felújításáról, arra várhatóan ezen a héten újból visszatérnek. miért nem tudnak dönteni - tette fel a kérdést Földi-Kovács Andrea műsorvezető Wintermantel Zsoltnak.

Azért, mert az elmúlt hat hónapban nem folyt érdemi munka – válaszolta a BKK Igazgatóságának tagja, majd hozzátette, hogy az a döntés született meg, hogy a Váralagutat nem tudják most felújítani. Viszont a januári eredménytelen közbeszerzés óta sincs meg az az alapokmány, amelyben már nem szerepel benne a Váralagút felújítása - jegyezte meg. Wintermantel Zsolt szerint azért van most idegeskedés és kapkodás az ülés előtt egy nappal, mert továbbra sem folyt semmilyen érdemi munka a háttérben.

A BKK Igazgatósági tagja szerint

mikor januárban kiderült, hogy a forrás nem elegendő a Lánchíd és az alagút felújítására, már februárban módosítani lehetett volna a szerződésen, márciusban pedig ki lehetett volna írni a közbeszerzést.

Wintermantel szerint álságos, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes azon kijelentése, hogy a kormány még nem adta oda a pénzt a Lánchíd felújítására.

De hogy adja oda kormány a pénzt, hogyha a főváros még meg sem hozta a formális döntést, hogy nem akarja most a Váralagutat megcsinálni

– húzta alá a BKK Igazgatóságának tagja.

Teljes beszélgetés:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!