„Tudjuk mi volt a múltja. Szkinhedvezérként valószínű bomberdzsekit nem venne, de biztos elejt néhány mondatot, amin a „karaktergyilkosságra éhes sajtó el tud csámcsogni” – mondta Szirmai Dávid, a Blikk főszerkesztő helyettese a Hír TV Lapzárta című műsorában. Hozzátette: akik a Jobbikban megválasztották, tudták kire szavaznak, nincs igazából semmi meglepő a napvilágra került anyagokban.
Kovács András az origo.hu újságírója emlékeztetett, hogyha a vidéki jobbikos képviselők Facebook-lapjait, vagy egyáltalán azokat a fórumokat nézi az ember, ahol jobbikosok vannak jelen, azt láthatjuk, hogy ugyanúgy „zsidóznak és cigányoznak” mint előtte. Már Vona Gábor elhíresült néppártosodási irányváltása is felszínes volt, és ebbe illeszkedik a mostani, Sneider fémjelezte „nagy összeborulás” a baloldal pártjaival – véli. „Egy kudarcot vallott politika szerves folytatása, amelyről már egyre jobban hullik le a cukormáz.”
„Valószínűleg egy olyan beszéd szivárgott ki, ami arról szól, hogy én vagyok a párt új elnöke, erős ember vagyok, és ahogy az szokás, azt erősíti meg, hogy ő megvédi a tagságot, a választókat egyfajta veszélytől. Utal a cigánybűnözésre és általában véve a cigányokra – mutatott rá Kovács András, aki szerint az is fontos, hogy ez a felvétel már jóval a Vona Gábor-féle néppárti fordulat utáni időkből származik.