Tudomásul kell venni, hogy a főváros nem ér véget a Nagykörútnál – mondta a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában tegnap Schneller Domonkos, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára. Schneller arra a tegnapi, a Magyar Hírlapban megjelent hírre reagált, amely szerint többévnyi előkészítés, több száz millió forint ráfordítás után végül nem épül meg a dél-pesti kerékpárút. A projektet nyolcvan százalékban az Európai Unió állta volna, a 7,1 milliárd forintos beruházásból mindössze kétszázmillió terhelte volna a fővárosi önkormányzatot. Hozzátette: furcsállja, hogy míg a „kerékpáros-ellenesnek” kikiáltott Tarlós István előző főpolgármester elindította a bicikliút-fejlesztési programot, addig a „kerékpáros barátnak” tartott jelenlegi városvezető nemhogy gyorsítaná ezt, hanem leállítja. A helyettes államtitkár tárgyalásokat kezdeményez az érintett kerületek polgármestereivel a beruházás megmentése érdekében.
A fővárosi önkormányzat közben egy külön honlapot hozott létre, amelyen a budapestiek javaslatait várják, hogy milyen irányba kellene fejlődnie a városnak. A Lánchíd ügyében pedig továbbra sincsenek érdemi válaszok a Városháza részéről.
A Magyar Nemzet megkérdezte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy előfordulhat-e: a kormány államosítja a Lánchidat, és kézbe veszi annak felújítását? Gulyás leszögezte:
a Lánchíd a fővároshoz tartozik, a főpolgármesternek kell gondoskodnia a felújításáról.
Gulyás úgy vélekedett,
hogyha Karácsony Gergely keres, akkor találhat pénzt: a számos tanácsadó, főpolgármester-helyettes fizetése négy év alatt rengeteg forrást emészt fel.
A tárcavezető a Magyar Nemzetnek reagált a főpolgármester keddi közleményére is, amely szerint a tűzijáték károsítaná a Lánchidat. Elmondta: erre vonatkozó szakvéleményt nem láttak, ellenben a felújítás halogatása biztosan további károkat okoz. Az augusztus 20-i ünnepségekkel kapcsolatban közölte, azok költségei július közepéig kerülnek nyilvánosságra a szerződésekkel együtt, a részletes elszámolást pedig utólag teszik közzé. Gulyás Gergely szerint
az ünnepségsorozatra szükség van a turizmus fellendítése céljából, az ágazat szenvedte el a legnagyobb kárt az elmúlt hónapokban.
– Azt szeretném kérni, hogy gyermekkorom legszebb emlékét, a tűzijátékot hadd éljék át az én gyermekeim is – közölte Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón Karácsony azon felvetésére, hogy a főpolgármester a Lánchíd felújítása érdekében törölné a Szent István napjához köthető programsorozatot és a tűzijátékot.
Magyar Nemzet