Terézváros | Hír TV

2018. augusztus 20.,
hétfő, István napja

°

Terézváros

A keresett kifejezés

12 találat, 1 oldalon

-

A bírósági ítélet ellenére sem fizettek Terézvárosnak a baloldali politikusok

Fürst Györgyöt és 11 egykori szocialista és szabad demokrata társát 220 millió forint kártérítésre kötelezték.

Baloldali politikusokat gyanúsítanak a terézvárosi ingatlanügyben

Négy lakást adott volna el a baloldali városvezetés 2005-ben, lényegében telekárban.

Strómanként vehetett Andrássy úti palotát

Ingatlanfejlesztési tapasztalat és pénz nélkül akart vásárolni palotát az Andrássy úton egy cég ügyvezető igazgatója, akit kedden tanúként hallgatott meg a Főváros Törvényszék a terézvárosi ingatlanpanama-ügyben.

Vád alatt álló baloldaliak is indulnak Terézvárosban

Most is indulnak olyan baloldali jelöltek Terézvárosban, akik vádlottak a kerületi áron alul értékesített ingatlanok ügyében – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában a városrész polgármestere.

Hassay a baloldal által okozott kárt mutatta be

Két és fél milliárd forintos vagyoni kárt okozott a szocialista–szabad demokrata városvezetés 2004 és 2010 között a terézvárosiaknak – emlékeztetett Hassay Zsófia a VI. kerület fideszes polgármestere.

Párttársa eltávolítását kéri a Fidesz Kunhalmi Ágnestől

Nyílt levélben kéri Kunhalmi Ágnest a terézvárosi polgármester, hogy bírja távozásra a közéletből Hatvani Csabát, a szocialisták hatodik kerületi politikusát.

Hassay: Mesterházy távolítsa el embereit

Felszólítja Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét Terézváros polgármestere, hogy távolítsa el a közéletből Hatvani Csabát és Tóth Györgyöt, mivel mindkét szocialista önkormányzati képviselő vádlott az Andrássy úti paloták törvénysértő eladása miatt.

Elítélték a volt szocialista alpolgármestert

Hivatali visszaélés miatt több százezres pénzbüntetést kapott, amiért arra utasította a közterület-felügyeletet, hogy szocialista képviselőtársának autójáról vegyék le a kerékbilincset.

47 kapszula kokaint csempészett a gyomrában

A gyomrában, 47 kapszulában csempészett Magyarországra 621 gramm kokaint egy venezuelai férfi – közölte a rendőrség honlapján.

Pénzbüntetéssel megúszta az MSZP-s politikus

Pénzbüntetéssel megúszta a kerékbilincselési botrányt Terézváros volt szocialista alpolgármestere.

Egy vagyont kér luxusautójáért a volt MSZP-s alpolgármester + Videó

Fürst György luxuskocsiját egy kerékbilincses képpel hirdeti egy cég az interneten.

Rendőröknek kellett megvédeni Dániel Pétert + Videó

A rendőröknek kellett megvédeni a tüntetőktől Dániel Pétert, aki a Terézvárosi Liberális Klubban tart vasárnap este előadást.

1 / 1