2024. 10. 15. Kedd Teréz napja
Jelenleg a TV-ben:

A közvetítő

Következik:

A közvetítő 03:30

Célpont

Célpont: Újra a porondon a régi farkas

Antiszemitizmus, rasszizmus majd később cukiskodás és balrahúzás, aztán vlogger és most ismét politikus. Vona Gábor politikai szerepvállalása kimondottan sokrétű. Most utánajártunk, hogyan jutottunk el a szélsőjobbos farkastól a Simicskás Vonán át a Második Reformkor elnöki székéig.

  • Célpont: Újra a porondon a régi farkas

Vona Gábor bár korábban azt mondta, nem tér vissza a politikába, most a választókat zavarba hozva ismét megmutatja magát politikusként. Milyen kört is írt le Vona az eddigi közel 20 éves karrierje?

A Jobbik a vezetése alatt a párt gyorsan erősödött, így a 2008-ban alig 1-2%-on álló Jobbik a 2009-es európai parlamenti választáson már a 3. legnagyobb erő lett, megelőzve két akkori parlamenti pártot is. A 2010-es magyarországi országgyűlési választáson a Jobbik miniszterelnök-jelöltjeként indult, ekkor pártja a szavazatok több mint 16%-át szerezte meg, tovább javítva a 2009-es eredményeket.

Vona a Jobbik parlamentbe kerülését követően annak frakcióvezetői tisztségét is elvállalta. Pártja Heves megyei listájáról sikerült bejutnia az Országgyűlésbe. 

Az évek teltek és a náci beszédek és megnyilvánulások teljesen kifakultak a politikájából és helyette egy markáns váltásban Vona cukiskodni kezdett.

A Jobbik 2018 után gyakorlatilag osztódott. Létrejöttek mini pártok a jobbik egykori erős embereivel.

Jakab Péter a Jobbik egykori szóvivője, majd későbbi elnöke élesen kritizálta Vona Gábor 2018-as kiszállását. 

Sneider Tamás a Jobbik egykori elnöke kemény kritikát fogalmazott meg. Szerinte Vona most csak egy nosztalgia politizálást folytat jelen pillanatban. 

Vona saját elmondása szerint megreformálná a magyar közéletet, ugyanakkor az nem világos, hogy milyen alapelvek mentén vinné azt véghez.

 

További témáink:

  • Illegális hulladék lerakat, guberálók, rágcsálók és irtózatos bűz... A momentumos Soproni Tamás körzetében valóságos kukaháború alakult ki az elmúlt hetekben. A lakók tiltakoznak a polgármester pedig egyelőre hazudik.
  • Hajnalig dübörgő szórakozóhelyek, utcán randalírozó fiatalok, szemét kosz és rendetlenség. Így nézki most a fővárosi bulinegyed, azaz Budapest VII. kerülete.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!