Címlap: Kellenek a tisztább karakterek a DK-nak Kunfalvi Nóra, újságíró, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Fodor-Horváth Zsófia, a 888.hu újságírója voltak M. Dobos Marianne vendégei.
Kálmán Olga belépett a DK-baKálmán Olga, aki a Gyurcsány-párt jelöltjeként korábban elbukta az ellenzéki előválasztást most azt mondta, lendületet kíván adni az ellenzéki politizálásnak.
Kálmán Olga cáfolja, hogy összeomlott volnaNem volt ideje szép ruhát felvenni - ezzel magyarázta tegnap a DK, hogy Kálmán Olga miért nem ment el az előválasztás eremdényhirdetésére.
Kálmán Olgáék a budapesti vizitdíj mellett állnakA Hírklikk azt írja, hogy Kálmán Olga programját úgy valósítanák meg, hogy bevezetnének egy kifejezetten csak a budapestieket érintő vizitdíjrendszert.
Jelenleg is tart a panelprogramKálmán Olga állítja: Tarlós István leállította panelprogramot. Erre reagált a főpolgármester.
Belföld
Harmadszorra csaptak össze az előválasztás jelöltjeiEgyre erőteljesebb az ellenzéki kiszorítósdi - vasárnap este ismét vitáztak jelöltek, ezúttal az atv-n élő adásban. A mostani már a harmadik összecsapás volt Kálmán Olga, Karácsony Gergely és Kerpel-Fronius Gábor között. A jelöltek nagy tervekről számoltak be. Azok részleteiről és megvalósításukról azonban kevés konkrétum hangzott el. Tarlós István szerint az, ami a baloldalon előválasztás címszó alatt zajlik csak marketing-tevékenység.
A fiktív cégek nem fizették be többek között a kötelező biztosítást, a parkolási és gyorshajtási bírságokat, autópálya-matricát pedig nem is váltottak – a büntetésekkel pedig egyszerűen nem foglalkoztak.
A bácsalmási támadás célpontja lehetett a 12 éves közös gyermekük is, aki túlélte a szúrást, az asszony azonban nem. A tragédia következtében 5 gyermek maradt árván.
A Márianosztrai Fegyház és Börtönt története az 1300-as években indult. Nagy Lajos király pálos kolostornak építette. 1858-ban női fogvatartottakat telepítettek az épületbe, ettől kezdve az épület börtönként működött.
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként 2014-ben elkövetett adócsalás miatt egyéves börtönbüntetést szabott ki Carlo Ancelottira egy spanyol bíróság szerdán.
A Nemzeti Sport futball összefoglalójának élén a Ferencváros és a Diósgyőr csapatának meccsei állnak, de a többi NB I-es mérkőzésről is hírt adnak cikkükben.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.