Tavaly augusztusban jelentette be a kormány, hogy 3 ezer milliárd forintból Magyarország történetének legnagyobb beruházása jön létre Debrecenben. A kínai gyártó 221 hektáron építené fel akkumulátorgyárát, ami kilencezer munkahelyet hozna létre. A helyi civilek egy csoportja azonban nem szeretné a beruházást. Az elmúlt hetekben pedig már a politika is bekapcsolódott.
A németek örülnek a kínai befektetésnek
Debrecen polgármestere személyesen ellenőrizte, hogy a kínai akkumulátor gyár, 21. századi technológiával, szennyező anyag nélkül működik. A németországi Arnstadtban 2022 végén már el is kezdődött a lítium-ion akkumulátorok gyártása, amit a helyeik üdvözöltek. A tervek szerint a cég következő üzeme Debrecenben épül.
Közvetlenül a lakott terület mellett üzemel a CATL első európai gyára a németországi Arnstadtban, ahol évente 350 ezer elektromos autóhoz elegendő akkumulátort gyártanak.
A kínai cég képviselője mutatta be, hogy a gyártás döntően robotizált, a jelenlegi legfejlettebb technológiával dolgoznak. Humán erőforrásra elsősorban a gépek karbantartására és programozásához van szükség.
A német gyárban 2000 embernek adnak munkát, míg a CATL debreceni bázisán 9000 ember dolgozhat.
Nem akar a DK Budapestre akkumulátorgyárat
Budapestre ne építsenek akkumulátorgyárat! ezt követeli a DK. A Demokratikus Koalíció budapesti képviselőcsoportjának vezetője azt mondta: az elmúlt hetekben nagy port kavart a Debrecenben épülő kínai akkumulátorgyár ügye. Szaniszló Sándor szerint az egész ország számára világossá vált, hogy a kormányt nem érdekli a magyarok egészsége vagy a környezet védelme.
Helytelen, hogy a pártok beleszólnak az akkumulátorgyár megépítésébe
- ezt is egy DK-s politikus állítja. Varga Zoltán a debreceni beruházás kapcsán mondta azt, hogy aki népszavazást kezdeményez, nem tesz mást, mint árt az ügynek. A DK-s képviselője kritizálta a momentumot, az LMP-t és a Mi Hazánk Mozgalom országos népszavazási kezdeményezését, mert szerinte nem érnék el céljukat. A Civil Fórum Debrecen Egyesület is tiltakozik a népszavazás ellen, de hogy hogyan, azt egyelőre nem árulták el.
HírTV