Két ellenzéki párt már kihátrált Ózd jobbikos alpolgármestere mögül. A többiek viszont még kivárnak. Farkas Péter Barnabásról - aki közös jelöltként indul az előválasztáson - szerdán került nyilvánosságra egy fotó, amelyen egy náci karlendítésnek tűnő mozdulatot tesz. A Momentum és az MSZP számára vállalhatatlanná vált a jobbikos politikus. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK hallgat az ügyben, Dobrev Klára elmenekült a Hír tv kérdései elől. Az LMP pedig még nem döntötte el, hogy hátat fordítanak-e a botrányba keveredett jelöltnek. A HírTV stúdiójában Breuer Péter, a Heti TV hírigazgatója, tulajdonosa.
Az Európai Unió által elfogadott migrációs paktum ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel, Magyarország azt nem kívánja végrehajtani. A hírről a Vezércikk vendégei, Gajdics Ottó, Deák Dániel, és Lentulai Krisztián is elmondták a véleményüket.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Napi aktuális vendége Ughy Attila a Fidesz-KDNP XVIII. kerületi polgármesterjelöltje volt, akivel Velkovics Vilmos a kerület beruházásairól, fejlesztéseiről beszélgetett.
Robert Fico szlovák kormányfő valamit érzett: egy hónapja arról beszélt, akkora a feszültség, hogy csak idő kérdése egy merénylet. A téma kapcsán vendágünk volt Csuhaj Ildikó, az ATV főmunkatársa és Kovács András, az Origo főmunkatársa.
Robert Fico szlovák miniszterelnök néhány hete arról beszélt, hogy az emberek frusztrációja egy idő után ahhoz vezet majd, hogy merényletet kövessenek el egy vezető politikus elle. Erről is kérdeztük a Napi aktuálisban Somkuti Bálintot, az MCC Geopilitikai Műhelyének vezetőjét a Napi aktuálisban.