A Mavi Marmara hajó elleni támadás túlélői ragaszkodnak az akciót végrehajtó izraeli katonák elleni bírósági eljáráshoz. A zsidó állam korábban csak úgy volt hajlandó kárpótolni az áldozatokat, ha a török hatóságok ejtik a katonák elleni vádakat. Az aktivisták szerint azonban ez elképzelhetetlen.
– Izrael bocsánatot kért már, és ezzel elismerték, hogy hibások és bűnt követtek el. Éppen ezért bocsánatkérésük akkor lenne elfogadható, ha bíróság elé állítanák és megbüntetnék az azt elkövető katonákat – fogalmazott az egyik túlélő, aki a fedélzetet érő izraeli ágyúzás során sebesült meg.
Az isztambuli bíróság már vizsgálja azt az indítványt, amit a négy legmagasabb rangú, azóta nyugdíjazott parancsnok ellen nyújtottak be. Izrael kirakatpernek minősítette az eljárást, és bejelentette: elhalasztják a kárpótlás ügyében tárgyaló delegáció utazását.