"Tizenkét fős bűnbandát tartóztatott le a rendőrség Észak-Spanyolországban. A latin-amerikai és afrikai bevándorlókból álló csapat 13 és 17 év közötti lányokat kényszerített prostitúcióra, hogy így szerezzenek maguknak jövedelmet. A nyomozás januárban kezdődött az egyik áldozat tanúvallomása után és mostanra sikerült minden elkövetőt azonosítani.
A rendőrség közölte, hogy a kiskorúak rendkívüli védelem alatt állnak, mivel amellett hogy állami gondozottak, kábítószer-problémáik is vannak, így könnyen ki tudták őket zsákmányolni. Az üggyel kapcsolatos részleteket titokban tartják, annyit tudni még, hogy a régió kormánya magánvádlóként vesz majd részt az eljárásban, mivel zéró toleranciát hirdetett az elkövetőkkel szemben.
Spanyolországban egyre több olyan bűncselekmény történik, amit illegális bevándorlók követnek el, sokszor azért, mert papírok híján nem tudnak munkát vállalni. Csak az elmúlt egy hétben Valenciában egy turistát fosztottak ki algériai férfiak, akik már korábban is tettek hasonlót. Málagában pedig egy szubszaharai férfi rontott be egy szupermarketbe és kezdte el fojtogatni az eladót, hogy hozzáférjen a kasszához. A történtekről a biztonsági kamera felvételt készített, így a férfit le tudták tartóztatni.
A közelmúltban derült ki, hogy a spanyol kormány nem követi figyelemmel az illegális úton Spanyolországba érkezett menekültek mozgását. Tavaly közel 30 ezer főt hoztak át ide a félszigetre a Kanári-szigetekről, de nem tudják megmondani, hogy pontosan hol vannak ezek az emberek. A bevándorlók szabad mozgása alapvetően nincs korlátozva, a felügyeletüket pedig a segélyszervezetek végzik el, akiknek nincs kapacitásuk arra, hogy mindenkit, folyamatosan szemmel tartsanak."