2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Kék hírek

Veronai halálbusz: 406 millió forintot kaphat minden gyászoló hozzátartozó

Egymillió eurós kártérítésre számíthatnak a veronai buszbaleset halálos áldozatainak szerettei az olasz bíróságtól. Azonban a pénz sem tudja enyhíteni azt a fájdalmat, amit gyermekük, házastársuk, vagy éppen szüleik elvesztése jelent.

  • Veronai halálbusz: 406 millió forintot kaphat minden gyászoló hozzátartozó

2017. január 20-án a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen hazafelé tartottak az olaszországi sítúráról, amikor a veronai autópályán a jármű a szalagkorlátnak hajtott, majd egy hídpillérnek ütközött és lángba borult. A buszon a két sofőrrel együtt összesen 56-an utaztak. 18-an meghaltak, és sokan megsérültek. A tragédia idején a volán mögött az a V. János ült, akit várhatóan október végén szállítanak Olaszországba, hogy megkezdje a jogerősen kiszabott börtönbüntetése letöltését. A férfi felelősségét megpróbálta a balesetben ugyancsak elhalálozott váltótársára, és egyben jóbarátjára kenni, de végül megdőlt az állítása.

Nézzen szembe a tettével

Krizsány László, az egyik áldozat édesapja a Borsnak V. büntetésével kapcsolatban elmondta: némi vigaszt ad a lelkének, hogy a felelős végre börtönbe kerül.

Szendrei Endre az egyik unokahúgát veszítette el a balesetben.

Ha lehetőségem lenne vele négyszemközt beszélni, talán annyit mondanék neki, hogy nézzen végre szembe a tettével, és annak következményeivel. Sok ember életének véget vetett, és sokakét tönkretette

 – mondta a férfi a Borsnak.

Ugyan V. Jánost már elítélték, az ügynek még mindig nincs vége, hiszen az autópálya illetékesei elleni büntetőügy még mindig folyamatban van. Ha az is lezárul, akkor tudnak majd az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek kártérítést követelni.

 

Sok tényezőt vesznek figyelembe

- A következő tárgyalást novemberre tűzik ki. A folyamat végén azt is megállapítják, hogy a tragédiáért milyen arányban felelős V. János, illetve az autópálya – magyarázta Szendrei Endre, és hozzátette: a bíróság személyre szabottan fogja megállapítani a kártérítés mértékét. Ugyanazon elhunyt után természetesen többen is kapnak pénzt,

- Figyelembe veszik a rokonsági fokot. 

Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét, vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például a több gyermeke egyike

 – mondta a gyászoló nagybácsi.

 

Ha az érintettek V. Jánossal szemben is érvényesíteni kívánják majd a kártérítési igényüket, akkor itthon kell polgári peres eljárást indítaniuk.

- Nyilvánvaló, hogy a buszvezető nem lesz képes a megítélt összegek töredékét sem megfizetni, de azt gondoljuk, hogy ebbe a kártérítési folyamatba a buszos cégnek is be kell majd kapcsolódnia.

Felmerült a kérdés, mi történik akkor, ha V. János papíron a családjának ajándékozza a teljes vagyonát, hogy egy esetleges végrehajtási eljárásban ne tudjanak mit elárverezni.

- Létezik a jogban egy olyan direktíva, hogy indokolt esetben visszaállítják a tragédia előtti vagyoni állapotokat a kártérítés érdekében. Ez azt jelenti, hogy az azóta történt ajándékozási és adásvételi szerződések semmissé válnak.

 

Sok tényezőt vizsgálnak

Massimiliano Scaringella, olaszországi ügyvéd lapunknak elárulta, milyen összegű kártérítésre számíthatnak az érintettek:

- Az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót (hétfői árfolyamon 406 millió forintot) ítélhet meg a bíróság.

A kártérítéstől külön kezelendő a biztosítási összeg. Az sérültek, illetve az elhunytak hozzátartozói, illetve a sérültek azt a pénzt már egy évvel ezelőtt megkapták, összességében mintegy 1,8 milliárd forintot.

 

Borsonline

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!