Szijjártó Péter kiemelte: a hazánkba látogató szenátorok a sajtótájékoztatójukon olyan témákról beszéltek, amelyek között kevés kétoldalú kérdés volt, inkább magyar belpolitikai és európai uniós ügyekről szerettek volna tárgyalni. A miniszter szerint ezek egyike sem tartozik rájuk.
"Amikor eddig amerikai kongresszusi delegációkat fogadtunk, olyan volt, mintha beiratkoztunk volna egy államvezetési kurzusra. És a találkozó ideje alatt egy nagyon átfogó kioktatásban volt részünk arról, hogy hogyan kéne Magyarországot kormányozni. Na most a helyzet az, hogy ezt a magyar emberek majd eldöntik." - mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.