Vona Gábor már a pártoknál kopogtatCsupán két hete jelentette be Vona Gábor, hogy új pártot alapít és megmérettetik magukat a jövő évi európai parlamenti választásokon, de már pártoknál kopogtat valamilyen együttműködés reményével.
Célpont
Célpont: Újra a porondon a régi farkasVona Gábor politikai szerepvállalása kimondottan sokrétű. Most utánajártunk, hogyan jutottunk el a szélsőjobbos farkastól a eimicskás Vonán át a Második Reformkor elnöki székéig.
Fokozódik az ellenzéki konfliktus Ügyek mentén a Fidesszel és a DK-val is hajlandó együttműködni Vona Gábor új pártja, választási szövetséget azonban egyik oldallal sem kíván kötni a Második Reformkor. A 2RK megtartotta zászlóbontó kongresszusát, miközben a baloldalon egyre feszültebb a viszony.
Jakab Péter kiosztotta Vona GábortSajtóértesülések szerint Vona Gábor visszatérne a politikába. A Jobbik alapítója már munkát sem vállalt az egyik népszerű politikai magazinműsorban. Jakab Péter már üzent is Vonának, azt mondta, hogy egyszer már cserbenhagyta a választókat. A témában Nagy Ervint, a XXI. Század Intézet elemzőjét kérdeztük.
Nyílt levelet írt Vona Gábor Dnyipro polgármesterének„Miután kidühöngte magát, talán ön is érezte, ezzel jócskán túllőtt a célon” - fogalmazott a Jobbik volt elnöke. A visszavonult politikus felhívta Borisz Filatov figyelmét arra, hogy polgármesterként szavainak súlya van, amiért felelősséget kell vállalni.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A Napi aktuálisban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Tusványoson a HírTV stábjának adott interjúja látható, mely beszélgetésben téma volt többek között a Magyarországot sújtó legutóbbi uniós pénzbüntetés.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.