Tűzvész után árvízveszélyHeves esőzéseknek köszönhetően hétfőn csökkent az erdőtüzek folytatódásának kockázata Görögországban, azonban a hatóságok most árvizek veszélyére figyelmeztetnek.
Külföld
Továbbra is küzdenek a lángokkal GörögországbanTöbb mint 600 tűzoltó küzdött a lángokkal vasárnap Görögországban helikopterek és repülőgépek támogatásával, több európai ország segítségével a még pusztító három nagyobb erdőtűznél.
Már nyolcvan magyart menekítettek ki Rodosz szigetérőlVasárnap tizenegyen érkeztek haza Rodosz szigetéről, így már nyolcvanra nőtt a kimenekített magyar turisták száma - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Radar - Lángokban GörögországNegyedik napja tombolnak az erdőtüzek Görögországban. A mediterrán országban települések pusztultak el, és már több ezer embert kellett evakuálni.
Nagyarányú győzelmet arattak a konzervatívok GörögországbanAz Új Demokrácia a voksok 40,79 százalékát szerezte meg, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök (2015-2019) által vezetett Sziriza a leadott szavazatok alig 20 százalékát.
A Ferencváros megnyerte sorozatban a hetedik, összességében pedig a 36. bajnoki címét, mivel 2-1-re győzött a tavasszal mindeddig veretlen Győr otthonában az OTP Bank Liga zárófordulójának szombati játéknapján.
Kellenek olyan kiválósági központok, amelyek a jövő legtehetségesebbjeit képzik, ezt teszi a Mathias Corvinus Collegium (MCC) is szerte a Kárpát-medencében - mondta a kulturális és innovációs miniszter az MCC Közéleti programok és vitaakadémia képzésein részt vevők diplomaosztó ünnepségén szombaton Budapesten.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.