Karácsony Gergely négy éveKözlekedési káosz, égig érő gaz, hiperpasszív nyelvtudás, adománygyűjtő ládikák – csak néhány fogalom Karácsony Gergely főpolgármestersége idejéből. Budapest első emberét 4 évvel ezelőtt, 2019. október 13-án választották meg. Karácsony tevékenységével kapcsolatban – azóta – jópár emlékezetes eset látott napvilágot.
Belföld
Ismét elmenekült az újságírók elől Karácsony GergelyIsmét elmenekült az újságírók elől a főpolgármester. Karácsony Gergelyt a fővárosi közgyűlésen szerették volna megkérdezni a kampánypénzes-botránnyal kapcsolatban, azonban ő ezúttal is hátul osont be az ülésterembe.
Hollik István: Karácsony Gergely hülyének nézi az embereketKarácsony Gergely főpolgármesternek el kell árulnia, honnan jött az 500 millió forintos támogatás - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi videónyilatkozatában.
Érdemi munka és fűkaszálás helyett méhlegelőkÉrdemi munka helyett méhlegelőket hoz létre egyes kerületekben Karácsony Gergely. Erről beszélt Híradónknak a Fidesz zuglói elnöke. Borbély Ádám azt is elmondta: a kerület egyre több feladatot kénytelen átvállalni Karácsony Gergelyéktől, mert ha a főpolgármesterre várnának, nem történne semmi.
Ha antiszemitizmusról és zsidóellenes támadásokról van szó, akkor David Pressman nagykövet inkább a saját hazájában nézzen szét - ezt javasolta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a Bayer show-ban.
Az izraeli hadsereg a radikális iszlamista Hamász ellen indított hadműveletét kiterjeszti a Gázai övezet egészére - jelentette be vasárnap este Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője Tel-Avivban.
Továbbra is feltétlen a bizalom a Városházán Tordai Csaba iránt. Déri Tibor DK-s polgármester még meg is köszönte Karácsony jogi főtanácsadójának a munkáját, annak ellenére, hogy Tordainál házkutatást tartottak a 99 Mozgalom gyanús pénzügyei miatt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.