Nagy ünneplésre lesz alkalma Magyarországnak + VideóA hazánk ellen indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetésére számít Surján László. Az Európai Parlament (EP) néppárti alelnöke szerint hamarosan megállapodhatunk az IMF-fel is.
Belföld
Kollektív öngyilkosság a bankok megrohamozása + VideóAz Európai Unió nem az európai állampolgárok, hanem a nemzetközi pénzpiaci befektetők érdekeit képviseli – mondta Boros Imre a Hír TV Rájátszás című műsorában.
Megmagyarázhatatlan az unió túlzott szigora + VideóAz Európai Unió Magyarország ellen foganatosított szankciójának túlzott szigora a jelenlegi válságos világgazdasági körülmények között érthetetlen – fogalmazott Hossó Andrea a Hír Televízió Rájátszás című műsorában.
Jó esély van a megmenekülésre + VideóJó esély van arra, hogy Magyarország megtartsa uniós kohéziós támogatását – mondta Győri Enikő az Európai Tanács csütörtöki ülése előtt.
Nem lesz értelme támadni a forintot + VideóAz Európai Unióval, illetve a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodás után
a forint jelentős erősödésére számít Boros Imre közgazdász.
Biztosan bevonul a politikatörténetbe, hogy Kiss László, a korrupciós bűncselekménnyel gyanúsított óbudai DK-s polgármester a rács mögül hívta meg a képviselőket a közgyűlés alakuló ülésére. Többek közt erről a témáról is elmondják a véleményüket a Vezércikk csütörtök esti vendégei: Fricz Tamás, Szűcs Gábor és Békés Márton.
A zöld-fehérek Varga Barnabás révén a 90. percben szépítettek, de akárcsak múlt héten az belga RSC Anderlecht otthonában, ezúttal sem tudtak pontot szerezni.
A Napi aktuálisban H.E. Park Jin, korábbi koreai külügyminiszter volt a vendég, akivel ezekről a témákról beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető: magyar-koreai kapcsolatok, EU-koreai kapcsolatok, energiabiztonság, védelempolitika.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.