2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével

Következik:

Vezércikk 04:00

Belföld

Tilalmat szeghetett Magyar Péter + videó

Rendőri jelentés is készült 2020 végén egy veszekedés kapcsán Magyar Péterről, aki hajnalig kimaradt a kijárási tilalom ellenére.

  • Tilalmat szeghetett Magyar Péter + videó

A súlyos erkölcsi kérdések mellett jogszabályértés gyanúját is felveti Magyar Péter esetében annak a rendőri jelentésnek a tartalma, amelyet a HVG adott közre a közelmúltban. A dokumentumban Varga Judit volt igazságügyi miniszter és az akkori férje között kialakult, 2020 december végi heves veszekedés részleteit rögzítették. A jelentésben az előzményekről a Varga Judit védelmét éppen akkor ellátó rendőr azt írta: a miniszter kérte, hogy menjen el vele a lakásukhoz, így lehetett tanúja a pár egyre hangosabb szóváltásának. A rendőr saját állítása szerint úgy érzékelte, Varga Judit láthatóan félt, és a jelenlétük nélkül kiszolgáltatott helyzetben lett volna.

Mindezt a volt miniszter asszony is megerősítette és további részleteket is közölt a Frizbi című műsorban, a Hajdú Péternek adott interjúban. Többek között elmondta, hogy azon az estén egy baráti párnál voltak vacsorázni, ahonnan külön távoztak. Varga Judit a nővéréékhez ment aludni, majd reggel azzal a szándékkal indult az akkori férjével közös otthonukba, hogy összeszedi a gyerekeik ruháit és Miskolca utaznak a szüleihez. Magyar Péter azonban ebbe nem egyezett bele, és az ajtó elé állt, mondván, hogy nem mehet ki a házból a felesége. Az interjúban erre a jelenetre így emlékezett vissza Varga Judit: 

…És akkor elővette ezt a nagyon furcsa viselkedését, hogy nem mész sehova. Nyilván még volt benne egy kis alkohol is, mert egész hajnalig maradt…

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!