2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Belföld

Novák: szeptember 10-ig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra

Szeptember 10-én éjfélig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra, amelynek pénzjutalmát idén egymillióról másfél millió forintra emelték - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, a család nemzetközi napján az MTI-vel.

  • Novák: szeptember 10-ig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra

Novák Katalin azt mondta, hogy a Belügyminisztériummal közösen, 17. alkalommal kiírt pályázatra olyan önkormányzatok jelentkezését várják, amelyek célzott segítséget adnak, és programokat szerveznek időseknek.

A díjat eddig 110 település kapta meg, idén 12 önkormányzat nyerheti el - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy a családbarát gondolkodás része az idősbarát gondolkodás is, ezért a családok támogatásakor az idősekre is gondolni kell.

A koronavírus különösen veszélyes a 65 év felettiekre, ezért a járvány ideje alatt "mindannyiunk közös feladata", hogy odafigyeljünk rájuk, védjük és segítsük őket - mondta az államtitkár.

A pályázat benyújtásának feltételeiről további információk a www.kormany.hu és a www.csalad.hu honlapon érhetők el.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!