2019. december 8.,
vasárnap, Mária napja

Lackner megerősítette, hogy nem mond le képviselői mandátumáról

Hír TV

2019. november 1., péntek 12:08

Nem mond le képviselői helyéről Lackner Csaba. A kispesti politikus ezt közösségi oldalán jelentette be, ahol azt írta: az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsának döntését igazságtalannak tartja. Eközben az MSZP és a DK nélkül alapít közös frakciót az LMP, a Momentum és a Párbeszéd Kispesten - ezt írta közösségi oldalán közzétett nyílt levélben Ferenczi István, kispesti képviselő.

Október elején mutatta be a Hír TV azokat a felvételeket, amelyeken Lackner Csaba kispesti szocialista képviselő többek között arról beszél, hogyan lehet kerületi politikusként minél több pénzt keresni. De a hangfelvételek között olyan is szerepelt, amelyen Lackner a szintén szocialista kispesti polgármestert vádolta korrupcióval, és azt állította Gajda Péterről, hogy hárommillió forintot kellett neki visszaosztania.

A kerület polgármestere azonban tagadta, hogy Lackner Csaba lenne látható és hallható a felvételeken, és Lacknert párttársai sem ismerték fel.

Lackner Csaba végül úgy döntött, hogy felfüggeszti párttagságát, de a felvételeket továbbra is valótlanságoknak nevezte. A MSZP viszont ultimátumot adott a botrányba keveredett képviselőnek: arra szólították fel, hogy adja vissza a mandátumát, vagy kizárják a pártból.

Lackner végül nem tett eleget a szocialisták kérésének, ezért az MSZP a kizárás mellett döntött.

Lackner Csabát a korrupciós botrány kirobbanása óta Híradónk többször megkereste, de ő érdemben egyetlen egyszer sem válaszolt.

A kispesti politikus most megtörte a csendet, igaz csak egy közlemény erejéig.

Lackner ebben azt írta:

nem ért egyet az MSZP döntésével. A politikus megerősítette: nem érzi úgy, hogy le kellene mondania a képviselői mandátumáról, ahogy az MSZP Országos Etikai és Fegyelmi Tanácsának döntését is igazságtalannak tartja.

Úgy véli:

őt is megilleti az ártatlanság vélelme, és szerinte nem bizonyított, hogy a felvételeken ő szerepel, és az sem, hogy bármilyen szert fogyasztott volna.

Kerestük a kerület polgármesterét is Lackner Csaba közleményével kapcsolatban, de Gajda Péter nem kívánt nyilatkozni. Korábban azt mondta: amennyiben bizonyíthatóan Lackner van a felvételeken, vissza kell adnia a mandátumát, és távoznia kell a közéletből. De szerinte nincs szükség a kerületben kirobban botrány kivizsgálására.

A szocialisták a héten már azt hangoztatták, hogy Lackner Csaba hazudik, ezért Gajda Péternek nem kell tartania a pártból való kizárástól.

Nem így gondolják azonban a városrész többi ellenzéki pártjának képviselői.

Az MSZP és a DK nélkül alapíthat közös frakciót az LMP, a Momentum és a Párbeszéd Kispesten

- jelentette be a közösségi oldalán közzétett nyílt levelében Ferenczi István. A zöld párt kispesti képviselője azt írta: úgy gondolják, hogy a belső feszültségekkel és tisztázandó ügyekkel birkózó régi baloldali-liberális blokkal kapcsolatban feladatuk van. Az LMP-s politikus azt szeretné, ha a három párt együtt tenne javaslatot az MSZP-DK irányába a frakciók közötti együttműködésről, és a kerület vezetésének feladatmegosztásáról.

Hír TV