2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Láncreakció 04:40

Belföld

Kövér: Az ellenzéknek is el kellene gondolkoznia

Korszakhatárhoz érkeztünk a nemzetpolitikában – jelentette ki Kövér László a nemzeti összetartozás bizottságának alakuló ülésén.

Az Országgyűlés elnöke szerint 2010-ben történelmi fordulatot hajtottak végre a nemzetpolitikában, amikor a korábban külügyként kezelt terület belüggyé vált. Kövér szerint a nagy és sokszor szimbolikus lépések után a következő négy évben kevésbé látványos, de nagy forrásigényű, aprólékos munka következik. Hozzátette: az ellenzéknek is el kellene gondolkoznia azon, hogy a határon túl élő magyarság miért a Fidesz politikáját támogatta az országgyűlési választásokon.

„Nem az az érdekes ebben a választási eredményben, hogy mely pártra adták elsöprő arányban a szavazataikat a határon túl élő közösségek magyar állampolgárságú tagjai, hanem inkább az a lényeg, ezen gondolkodnának el, hogy milyen politikára adták, és milyen politikára nem adták a voksukat. És ha ezt jó szívvel a választók iránti tisztelettel értékelik, az a konszenzus, ami négy éve kialakult, az a konszenzus bővíthető” – mondta Kövér László házelnök.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!