2019. április 25.,
csütörtök, Márk napja

Egy behúzott has – Pesty és Kukorelly közé híd épült

Hír TV

2019. március 20., szerda 22:02, frissítve: csütörtök 08:28

Hogy miről van szó, az kiderül a Szabadfogásból. Izgalmas lesz.

Különböző díjakat osztottak március 15-én a Szabad sajtó napja alkalmából, Nagy József, a Szabadfogás oszlopos tagja díjat nyert. A 24.hu újságírója, a Hír TV műsorának állandó vendége az elismerés kapcsán azt mondta, „egy díjnak az értékét az határozza meg, hogy kik adják és kiknek a társaságában kapja az ember. Olyan emberek társaságában kaptam meg, akiket nagyra tartok.”

Huth Gergely műsorvezető erre úgy reagált: „a Magyar Újságírók Országos Szövetsége tulajdonképpen a KGB egyik magyarországi alapszerve volt, és hála istennek a jogfolytonosságot senki nem szakította, vagy törte meg.”

A Mandiner főszerkesztő-helyettese, Kereki Gergő ehhez hozzáfűzte még: Huth Gergely és Nagy József is megérdemelték a nekik odaítélt kitüntetéseket, Józsefnek nagyon jó interjúi vannak, Gergőnek pedig tényfeltáró-anyagai. „Megtisztelő ilyen társaságban lenni!” – jelentette ki.

Ezt követően Huth Gergely felajánlotta, hogy behúzza hasát, és hidat épít Kukorelly Endre író és Pesty László dokumentumfilmes közé, hiszen a két vendég alapvetően egyetértett abban, hogy a szakma, a civilek, vagy nem állami szféra is adhasson ki jelentős, nagy presztízsű díjakat a kulturális területen.

A teljes adás: