A STOP tábla komoly dolog„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!” Az Autós Nagykoalíció népszerű figyelemfelhívó-oktató sorozatában a STOP tábla jelentését elevenítik fel.
Radar
Radar - Fegyvertartás Magyarországon Jobban van az a 16 éves fiú, aki fejbe lőtte magát egy gumilövedékes pisztollyal. Szakértők szerint nem mindennapi ami Tiborral történt, vagyis, hogy fegyverbaleset áldozata lett.
Huszonhat országból 97 pályázat érkezett a Zeneakadémia 2023-as, ezúttal fiatal hegedűsöknek meghirdetett Bartók Világversenyére, az előzsűri június 22-ig dönt a szeptemberi, élő fordulókba jutó versenyzőkről - tájékoztatták a szervezők hétfőn az MTI-t.
Kiderült, nem csak politikusok hozzátartozói és hozzájuk köthető személyek kaptak szabálytalanul önkormányzati lakást, de maga a cégvezető is érintett az ügyben.
A nepáli hadsereg vezette csapatok 35 708 kilogramm szemetet gyűjtöttek be az Everestről és a himalájai ország három másik hegycsúcsáról - közölte hétfőn Krisna Praszad Bandari katonai szóvivő.
A retró él és virul, egy időgépben érezheti magát az, aki Fülére látogat Bacsis, azaz Orsovai Sándor kiállítására. A Fejér vármegyei településen már hagyománynak mondható a Retró Számítógép Kiállítás, amelyet idén már nyolcadik alkalommal, nyolcszáz négyzetméteren, 2 napon keresztül várta az érdeklődőket.
Első alkalommal rendezett jótékonysági futást és családi napot a Pécsi Jótékony Nőegylet. A szervezet az utóbbi években igyekszik a fiatalok felé nyitni. Több olyan akciójuk van, mely ezt célozza. Törekvésüknek köszönhetően taglétszámuk csaknem a duplájára nőtt.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99