Itt tart az IMF-vezér ügye Egyelőre nem emeltek vádat Christine Lagarde-dal szemben. Az IMF jelenlegi vezetőjét két napon keresztül hallgatták meg a párizsi bíróságon. A gyanú szerint Lagarde pénzügyminiszterként hamisításban volt bűnrészes, ezért hűtlen kezeléssel is gyanúsítják.
Külföld
A bíróság várja a valutaalap főigazgatójátCsütörtökön áll bíróság elé korrupciós ügye miatt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap főigazgatója, korábbi francia pénzügyminiszter.
Külföld
Megszorongatják az IMF főigazgatójátBeidézte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) főigazgatóját a francia bíróság. Azt gyanítják ugyanis, hogy Christine Lagarde visszaélt hatalmával, amikor még francia pénzügyminiszter volt.
Hír TV Archív
A betétesekkel fizettetnék a bankok megmentésétMég kedd este szavazhat a ciprusi parlament a mentőcsomag feltételeiről. Ha elfogadják, a szigetország betétesei fizetnék a csődközelbe került bankok megmentését.
Külföld
Óriási bajban a szocialisták volt pénzügyminisztereKorrupciógyanú miatt vizsgálatot indított a görög parlament a volt szocialista kormány pénzügyminisztere ellen. A törvényhozás most azt vizsgálja, hogy megvonja-e a mentelmi jogát. Ha így döntenek és bíróság elé áll, akár 20 év börtönbüntetést is kaphat.
Külföld
Gyanús bankszámlákról faggatták a volt tárcavezető rokonaitAz athéni adóhatóság hallgatja meg a volt görög pénzügyminiszter rokonait, akiknek neve lekerült az adócsalók Christine Lagarde IMF-vezér által nyilvánosságra hozott listájáról. Az ellenzék szerint több kormánypárti politikus is érintett lehet a botrányban.
Külföld
Botrány: az adóelkerülők közül kitörölték a volt miniszter rokonait Egyre nagyobb botrányt okoz az úgynevezett Lagarde-lista Görögországban. Kiderült, hogy a kétezer feltételezett adóelkerülő nevét tartalmazó dokumentumból titokban kitörölték a volt pénzügyminiszter több rokonának nevét. A politikus tagadja, hogy köze lenne a módosításhoz.
Külföld
Bűnrészesnek nevezte az IMF-et az argentin elnökAz IMF szankciókkal fenyegette meg Argentínát, melynek elnöke szerint a valutaalapnak komoly szerepe van a globális válság kialakulásában, illetve országa korábbi gazdasági összeomlásában.
Fej- és kulcscsontsérülést szenvedett az a férfi, aki kijutott a partra a Verőcénél szombat éjjel történt hajóbaleset után. A Dunán vélhetően szállodahajóval ütközött egy kis géphajó; eddig két holttestet találtak, a nyolc utas közül ötöt még keresnek.
Habár a Világ Kultúráinak Háza irodalmi díjának zsűrije mesterműnek, sőt a legjobbnak minősítette Nádas Péter író Rémtörténetek című kötetét, úgy tűnik a magyar író azért részesülhetett rangos elismerésben, mert fehér - derül ki a prae.hu. elemző cikkéből, melyet az Index szemlézett.
Robert Fico, a meglőtt szlovák kormányfő a legrosszabbon túl van, már nincs életveszélyben - közölte vasárnap Robert Kalinák szlovák miniszterelnök-helyettes, védelmi miniszter.
Szállodahajóval ütközött egy kisgéphajó szombaton késő este Verőce magasságában, a Dunán. A balesetben ketten életüket vesztették öt embert pedig - három férfit és két nőt - eltűntként keresnek - hangzott el a BRFK vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el - nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.