2024. 05. 10. Péntek Ármin, Pálma napja
Jelenleg a TV-ben:

Komment

Következik:

Radar 23:35

Külföld

Növelni tudta támogatottságát Trump a fiatalok körében

A fiatalokon úszhat el Joe Biden amerikai elnök második ciklusa – írta a Reuters. A hírügynökség által az Ipsossal közösen elvégzett kutatás szerint ugyanis Donald Trump folyamatosan növeli támogatottságát a harminc évesnél fiatalabb amerikaiak körében.

  • Növelni tudta támogatottságát Trump a fiatalok körében

A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a 18-29 éves amerikaiak mindössze 3 százalékponttal – 29 és 26 százalék – részesítették előnyben Bident Trumppal szemben, a többiek pedig más jelöltet támogattak, vagy nem voltak biztosak abban, hogy kire szavaznak végül novemberben. A republikánus pártot támogató fiatalok aránya pedig négy százalékkal nőtt 2016 óta, és immár 28 százalék.

Ha Trump a november 5-i választás napjáig közel tud maradni Bidenhez ebben az általában demokratákra szavazó fiatalok körében az jelentős siker lenne 2020-hoz képest, amikor Biden 24 százalékponttal több fiatal szavazott rá, mint republikánus kihívójára.

A teljes cikket a Mandiner.hu-n olvashatják. 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!