A részvénypiac forgalma a héten 49,84 milliárd forint volt az előző héten elért 59,47 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.2024. május 19.
Az energiaügyi miniszter rámutatott: Az új otthonfelújítási programban az 1990 végéig megépült családi házak szigetelésére, nyílászáró cseréjére, fűtéskorszerűsítésére lesz lehetőség.2024. május 17.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint - mondta a nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.2024. május 15.
"Magyarország egy kihívásokkal teli időszakban tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, célunk, hogy kulcsfontosságú területeken lépjünk előre" - jelentette ki Varga Mihály, miután Elisabeth Svantesson svéd pénzügyminiszterrel tárgyalt Brüsszelben.2024. május 14.
Nagy lehetőség Magyarország számára, hogy Peking meghívott bennünket, hogy részt vegyünk a kínai gazdaságban - erről Orbán Viktor beszélt tegnap. 2024. május 10.
Az infláció sikeres letörését követően 2024-ben a kormány újraindítja, 2025-ben pedig tovább emeli a gazdasági növekedés ütemét, azaz idén 2,5 százalékkal, jövőre pedig 4,1 százalékkal nőhet a magyar gazdaság. 2024. május 10.
A tájékoztatóban kiemelték, a költségvetés biztosítja a gazdaság újraindításához szükséges forrásokat, miközben a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához szükséges fedezetet is garantálja.2024. május 09.
Két hete a kormány azt kérte, hogy a kereskedők a régiós árakhoz igazodjanak – mondta Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter közölte, a kereskedők eleget tettek a kérésnek. 2024. május 08.
Szijjártó Péter kifejtette: az Európai Unió folyamatosan veszít a versenyképességéből, ezért Magyarország azt veszi figyelembe, hogy mely gazdaság tud versenyképes lenni, és melyik gazdaság tud növekedni.2024. május 07.
Átlagosan 2-2 százalékkal csökkent a villamos energia és a földgáz végfelhasználói ára áprilisban az európai háztartások számára a finnországi VaasaETT adatai szerint.2024. május 06.
A költségvetés biztosítja az adócsökkentéshez szükséges forrásokat, az intézkedés a hiánycélt nem veszélyezteti - írta a pénzügyminiszter.2024. május 04.
,,Fontos, hogy az európai emberek minden országban, így Magyarországon is világosan és egyértelműen nemet mondjanak a háborúra" - mondta Orbán Viktor országjárásának kecskeméti állomásán.
A Mágnás Miska című, Keleti Márton által rendezett fekete-fehér magyar zenés vígjáték 1948-ban készült és 1949. február 10-én került bemutatásra. Meghívott vendégeinkkel erről a klasszikusról beszélgettünk.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.