2021. 10. 19. Kedd Nándor napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Címlap

Címlap: A virtuális világ veszélyei gyermekeinkre

A járványhelyzet és a karantén felerősítette a családon belüli erőszakot, ami sok esetben még mindig rejtett marad. Közben egyre több időt töltünk a televízió és a számítógép előtt. A gyerekekre pedig különösen veszélyes az internet. Hogyan védhetjük meg őket? M. Dobos Marianne műsorvezető vendégei ezúttal Rusz Edit szexuálpszichológus, Antal-Ferencz Ildikó újságíró és Kroó Zita, az Origo újságírója voltak.

Egy 11 éves olasz kisfiú öngyilkossága előtt azt írta „Szeretlek anya és apa! Most követnem kell a fekete csuklyás férfit! Nincs több időm! adta hírül a hónap elején az egyik internetes portál. Egy Galindo nevű kihívást sejtenek az esett mögött, ami a Momora, illetve a Kék Bálnára hasonlít. Mit is tehet a szülő ilyen helyzetben és annak megelőzése érdekében?

„Én azt gondolom, hogy egy normális, mai, fiatal anyukának ugyanolyan felelőssége van, mint nekünk anno, hogy a gyereke érzékelje azt, hogy odafordulhat hozzá bármikor. Megmondhatja, hogy mit szeretne vagy mi érdekli, hogy milyen irányba megy el. Hogy egy normális édesanya, – most bocsánatot kérek mindenkitől, de ezt abszolút komolyan gondolom – egy normális édesanyának azért tudni kell, hogy a gyereknek vannak ilyen titkos útjai, amiben nem biztos, hogy jó irányba kell elmennie vagy arra el kell mennie. Természetesen nem a szigorra gondolok, hanem a megértésre és a beszélgetésre, hogy az a virtuális világ, virtuális világ.”

- hangsúlyozta Rusz Edit szexuálpszichológus már a műsor kezdetén.

„A gyereknek az érzelmi kötödés kialakulásához szemkontaktusra és közösen eltöltött időre van szüksége, semmi másra, tehát a babának nincs technológiai igénye.”

- jegyezte meg később Antal-Ferencz Ildikó újságíró a gyermekek korai nevelésével és figyelmének lekötésével kapcsolatban.

„Ezeknek a gyerekeknek felnőtt korukban esik le a tantusz, hogy mi történt velük és akkor kezdődik az igazán lelki szorongás vagy az, hogy egyszerűen az egész életére rányomja utána a bélyeget.”

- mondta Kroó Zita, az Origo.hu újságírója.

Kapcsolódó anyagok:

Bajkai: Borka-Szász Tamás számítógépe a dark webről kereshetett pénzt a DK-nak?

Credo: Veszélyt jelentenek a kicsikre a gendermesék

Hír TV

További epizódok

Címlap: Az EP-ben intézményesítették az elmebajt

A Címlapban Párkányi Eszter, az az Alapjogokért Központ elemzője, Timkó Eszter színművésznő, Laborczy Szilvia, a Néven Nevezem blog szerkesztője és Sáfár Mónika, színművésznő. Műsorvezető: M. Dobos Marianne. 2021. július 01.

Címlap: Megint egy kisebbség hangoskodik

A gyermekvédelmi törvény kapcsán pont a gyerekekről sikerült elterelni a figyelmet? A Címlapban Fodor-Horváth Zsófia, Szőnyi Kinga és Rátkai Erzsébet. Műsorvezető: M. Dobos Marianne. 2021. június 24.

Címlap: Térdeljenek le azok az országok, amelyek a mai napig kizsigerelik a gyarmatokat

A Címlap vendégei Timkó Eszter színművész, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és Kondor Katalin újságíró voltak. 2021. június 10.

Legfrisebb híreink

Szükség van a nemzeti szuverenitást védő álláspontok megerősítésére

A pénzügyi zsarolás sem megengedett, ahogy a kényszerítés, zsarolás sem, a demokrácia így nem működik - jelentette ki Mateusz Morawieczki a lengyel jogállamiságról tartott európai parlamenti plenáris ülésen. Halkó Petrát, a Századvég nemzetközi elemzőjét kérdeztük. Közlése szerint a kettős mérce egy létező jelenség az Európai Unióban.

Műsorok

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Plusz-mínusz - ajánló

Fent és lent! Politikai vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről. Plusz-mínusz 17 óra 30 perctől a Hír Televízió műsorán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!