2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Civil kör

Civil kör: Amerikában a globalista kultúra legyőzte a lokalista kultúrát

Újabb aktussal erősítette meg együttműködését az ellenzéki szövetség, Bayer Zsolt petíciót indított a baloldali, vírusdrukker kijelentésekkel szemben és újból forronganak az indulatok Amerikában. Többek között ezekkel a témákkal foglalkoztak a Hír TV Civil kör című műsorában. Trombitás Kristóf vendégei Kondor Katalin újságíró, Fricz Tamás politológus, Kötter Tamás író, ügyvéd és Németh Alajos, Lojzi rockzenész voltak.

  • Civil kör: Amerikában a globalista kultúra legyőzte a lokalista kultúrát

Trombitás Kristóf a műsor első témájaként a szerdai amerikai történéseket hozta fel, amikor Trump-szimpatizánsok betörtek a Capitolium épületébe. A műsorvezető a történtekkel kapcsolatban megjegyezte,

hogyha ez valakinek nem jött jól az maga Donald Trump és a hozzá hű republikánusok, hiszen már az első felmérésekből kitűnik, hogy az amerikaiak többsége mindezért Trumpot teszi hibássá. Mit gondoltok erről a mizériáról

– tette fel a kérdést vendégeinek.

Kondor Katalin szerint ez a „metoo” és a „Fekete életek számítanak más nem” őrület folytatása. Az újságíró ezt követően felidézte, hogy

már korábban megjósolták előre, hogy az idei elnökválasztás nem lesz békés, akárcsak azt, hogy Amerikában még a halottak is felkelnek a sírjukból és elmennek egy kicsit szavazni.

Az elhangzottak kapcsán Trombitás Kristóf megjegyezte, hogy sokan szóvá tették, hogy nagyon harcos retorikát folytat Trump és az amerikai jobboldal. De milyet is folytathatna, mikor a baloldal a lehető legpokolibbat folytatja egy erősen kétségbevonható tisztaságú választás után – hangzott el a kérdés.

Fricz Tamás szerint mindezt többrétegűen lehet nézni, mert valóban fel kell tennünk azt a kérdést, hogy ez a választás tiszta volt-e vagy sem, ez egy alapvető kérdés. Mert

a jelek arra utalnak, hogy egy csomó kérdés tisztázatlan ezzel kapcsolatban.

A levélszavazatok, az utólagosan leadott levélszavazatok, az elhunytak voksai és a többi – mutatott rá a politológus. Majd kihangsúlyozta, hogy azonban, ami nála a legnagyobb kérdést felveti az a bizonyos Dominion-szoftver, amelynek a rendszerében még a Trumpra leadott szavazatok is Bidennél landoltak. Fricz Tamás ennek kapcsán párhuzamot vont a 2002-es hazai eseményekkel is, amikor az országgyűlési választásokon nagyon sok visszaélés gyanúja állt fenn, azonban azt sohasem sikerült bizonyítani, hogy a szocialisták elcsalták azt a választást, és június 20-án az összes voksot megsemmisítették – emlékeztetett a politológus.

Németh Alajos az elhangzottakhoz azt tette hozzá, hogy ezek sajnos tények, amelyeken nem tudunk változtatni. Hiába tudjuk, hogy visszaélés történt. (…)

Mert a baloldal mindig is így gondolkodott és így játszott, és ha pozícióba kerül, akkor nagyon nehéz kiütni. Ezért a republikánusok megnézhetik magukat, hogy mi vár rájuk a következő években

– szögezte le a rockzenész.

Kötter Tamás jogászként kijelentette, hogy a jogi tényeket és a bíróságok döntését  el kell fogadni Majd kitért arra, hogy

ez nem egy jobboldali ellenforradalom véleménye szerint, ahogy azt sokan gondolják, hanem ez Bidenék forradalma, amit meg is nyertek. A kultúrában is győzelmet arattak, így kijelenthető, hogy a globalista kultúra legyőzte a lokalista kultúrát

– húzta alá Kötter.

A műsor második felében a hazai ellenzék összefogását és halálkampányát vették górcső alá.

Teljes adás:

Kapcsolódó:

Korlátozzák a szólásszabadságot az Egyesült Államokban

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!