2024. 05. 11. Szombat Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Belföld

Segítség az online oktatáshoz

Jelentős eszközbeszerzéssel és tanári pluszjuttatásokkal támogatja az oktatás digitális átállását az állami iskolafenntartó – tudatta lapunkkal a Klebelsberg Központ. Kiemelték: a hátrányos helyzetű diákok lemorzsolódása ellen küzdő pedagógusok két részletben fejenként félmillió forintos elismerésben részesülnek; a támogatás közel tízezer nevelőt érint, akik februárban jutnak hozzá a pénzhez.

  • Segítség az online oktatáshoz

Bár a múlt évre rányomta a bélyegét a koronavírus-járvány, a köznevelésben számos, korábban elindított fejlesztést sikerült befejezni vagy folytatni. A tankerületi iskolákat fenntartó Klebelsberg Központ (KK) tegnap lapunkkal közölte, hogy az utóbbi időszakban tetemes mennyiségű informatikai eszközt szereztek be az intézményeknek, a pedagógusoknak többféle továbbképzést indítottak, hogy javítsák a digitális készségeiket, sőt egyes tanárok béren felüli pluszjuttatást is kaptak.

Tájékoztatásuk szerint

 összesen 9500 pedagógusnak tudtak – uniós forrásból – fejenként bruttó félmillió forintos plusztámogatást biztosítani a megnövekedett feladatok elismeréseként.

Olyan nevelőkről van szó, akik a legnehezebb helyzetben lévő diákokkal foglalkoznak és a tanulói lemorzsolódás visszaszorítása érdekében munkálkodnak. Az érintettek 2020 decemberében kapták meg a pénz első felét, a második részlet pedig a következő hetekben érkezik meg a számlájukra.

A központ kitért arra is, hogy a járvány következményei egyes területeken súlyosan érintették a családokat is, amelyeknek az alapvető iskolai felszerelések beszerzése is megterhelővé vagy egyenesen lehetetlenné vált. Nekik a KK a 2020–2021-es tanév elején nyújtott segítséget: szintén uniós program részeként

több mint 106 ezer hátrányos helyzetű általános iskolás gyerek kapott tanszercsomagot.

 
Folyamatosan támogatják az iskolák informatikai fejlesztéseit. Fotó: Világgazdaság/Földi D. Attila
 

 

Az eszközbeszerzésekre kitérve emlékeztettek, hogy a KK folyamatosan támogatja az intézmények informatikai fejlesztéseit.
Az elmúlt három évben 45 630 notebookot osztottak ki a pedagógusoknak személyes használatra összesen 18,6 milliárd forint értékben, elsősorban az elmaradottabb régiókban.

A notebookok használatához hatvanórányi ingyenes továbbképzést is kapott több mint 41 ezer oktató, azaz a köznevelésben dolgozó pedagógusok csaknem fele. A digitális átállást további 24 ezer tanulói tablettel (1,76 mil­liárd forint), valamint háromezer interaktív panellel is segítették, utóbbiak­hoz online tananyag is járt (5,5 mil­liárd forint értékben).

Mindezen felül tavaly ősszel a gyerekek problémamegoldó képességét és a programozást játékos módon fejlesztő

LEGO-robotokat is kiosztottak a diá­koknak, mintegy 16 ezret, ugyanennyi hozzátartozó tablettel (567 millió forintból), amelyek a KK szerint a kompetenciafejlesztés új távlatait nyitották meg.

A digitális munkarend támogatására 2020 decemberében további 3200 tanulói notebookot, idén január­ban pedig több mint hatezer tanulói PC-t és monitort küldtek az iskolákba, együttesen újabb 1,6 milliárd forintos ráfordítással.

Külön foglalkoztak a szakszolgálati központok dolgozóival is: ebben a hónapban több mint másfél ezer tanári notebook, majd ötezer új projektor is érkezik hozzájuk.

Mint emlékezetes, tavaly nyáron a kormány tíz százalékkal emelte meg a pedagógus-életpályamodell hatálya alatt állók fizetését, egy új ágazati pótlék bevezetésével. Ez számszerűen 20–40 ezer forint pluszt jelentett a pályán töltött idő és a végzettség függvényében, és nemcsak az állami fenntartású, hanem valamennyi köznevelési intézmény pedagógusa megkapta, sőt rajtuk kívül a pedagógus-szakképzettségű segítők, például iskolatitkárok, pedagógusdiplomás rendszergazdák, laboránsok is.

A legjobban az intézményvezetők és helyetteseik jártak, akik a tanulók létszámához igazodó vezetői pótlékot kaptak, ami egyeseknek csaknem megduplázta a a korábbi alapbérét. A szakképzésben ugyancsak 2020-ban emelkedtek az oktatói fizetések, átlagosan 30 százalékkal.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!