Beismerte az újbudai szocialista Tóth Márton, hogy jelen volt azon az eseményen, amelyen MSZP-s politikusok cigánygyűlölő kijelentéseket tettek. Tóth ennek ellenére azt mondta, nem mond le.
Parádés beszélgetést hozott össze ismét Pikk című műsorban Bayer Zsolt publicista és Ambrózy Áron újságíró. Kollégáink szokásos pikírt mondataikban megvitatták, mikor lehet arabozni, migránsozni, cigányozni, antiszemita szólamokat hangoztatni, természetesen ezt az elmúlt időszak belpolitikai és külföldi híreire alapozták.
A munkában való felelősségvállalásból oktatta ki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Tisza Pártot – erről Dezse-Zelenka Dóra és Szalai Szilárd beszélgetett a Rapid délutáni műsorában.
Ezúttal is négy vendéggel igyekeztünk a különböző témákat egy kicsit könnyedebb köntösben megvizsgálni és lendületes hangvételben megbeszélni a legfontosabbakat. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
A sajtó egy része – anélkül, hogy az ÉKM-nél vagy a MÁV-csoportnál meggyőződött volna az állítás igazságtartalmáról – szenzációként közölte egyes szakszervezeti vezetők vágyvezérelt híradását, miszerint az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a tömeges felmondásokat látva "meghátrált" volna, és újra engedélyezte a home office-t a MÁV-csoportnál.
Másfél száz szerződéses és tartalékos állt a legnemesebb ügy szolgálatába és tette le ünnepélyes katonai esküjét Salgótarjánban – jelentette be a honvédelmi miniszter.
Újabb, 67 milliárd forint értékű ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán, a javaslatot a kormány februárban tárgyalja meg - jelentette be az építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön a városban.
Minden nehézség ellenére a tavalyi volt Magyarország gazdaságtörténetének második legsikeresebb éve a beruházásösztönzés szempontjából, így két egymást követő évben is sikerült több mint tízmilliárd euró értékű beruházásról megállapodást kötni.
Budapest néhány évtized alatta filmforgatás fellegvárává nőtte ki magát.
A hírességek és a legnevesebb filmes cégek nagy örömmel dolgoznak a magyar fővárosban.
Új korszak kezdődött a magyar vízügy történetében, ezután már a vízkészletek védelme a legfőbb feladat - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium (EM) államtitkára a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság első ülése után Farkas Sándor agrárminisztériumi államtitkárral közösen tartott sajtótájékoztatón.
Az elmúlt években egyre több filmstúdió választotta Magyarországot forgatási helyszínül, az új stúdió pedig mindenben kiszolgálja majd a magyar és a világ filmgyártását.
Lehűlés érkezik a hétvégén, vasárnap már 10 Celsius-fok alatt marad a csúcshőmérséklet és visszatérnek a hajnali fagyok is. Pénteken helyenként erős széllökések is lehetnek, számottevő csapadékra nem kell készülni.
Több terület is kedvező előjeleket mutat az idei évre. A kormány célja a gazdasági növekedés felpörgetése. Összegzést készített a Világgazdaság a kiemelkedő mutatókról.
A német gazdaság foglalkoztatási barométere összességében javult kissé januárban, a szolgáltatások kivételével azonban szinte minden ágazatban leépítések vannak, a legnagyobb mértékben a feldolgozóiparban - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet csütörtökön publikált felméréséből.
Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) elnöke támadja Magyarországot és hazudik, az állítja, hogy elszigetelődtünk, izolálódtunk, mert nemet mondtuk a bevándorlásra, a migrációs paktumra - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Halálra gázolt a vonat egy nőt Sümeg külterületén csütörtökön kora délután - közölte az MTI-vel a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A kormány minden élethelyzetben támogatja a magyar családokat, amelyek vagyoni helyzete 2025-ben tovább erősödik – jelentette ki a kulturális és innovációs miniszter a Család 2025 címmel rendezett konferencián csütörtökön Budapesten.
Azt írták, a MEKH elkötelezett az energetikai- és a közműágazat szakember utánpótlása iránt, kiemelt figyelmet fordítanak a fiatal tehetségek felkutatására és együttműködnek az oktatás területén az intézményekkel.
Újabb, 67 milliárd forint értékű ipari parki fejlesztés valósulhat meg Nyíregyházán, a javaslatot a kormány februárban tárgyalja meg - jelentette be az építési és közlekedési miniszter sajtótájékoztatón csütörtökön a városban.
svájcifrank-hitelek forintosítása az elmúlt 35 év egyik legfontosabb és legsikeresebb gazdaságpolitikai döntése volt, amely a történelem lapjaira kívánkozik - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy csütörtöki szakmai konferencián.
A PRP, az ízületeket borító porcfelszínek sérülése, illetve a kezdeti porckopásos elváltozások, az arthrosis előfordulása esetén is hatékony, új konzervatív kezelési módszert jelent.
Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két kiskunhalasi orvost, akik nemátalakító műtéteket végeztek a munkaidejükön kívül pénzért a helyi kórházban - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.