A miniszter kiemelte, hogy a tavaly júniusban meghirdetett "Szeretem! Megvédem!" területvédelmi tartalékos toborzó kampány hatására már több mint négyezer új területvédelmi tartalékos katonával bővült a Magyar Honvédség (MH) állománya. A tízhetes Katonai Alapkiképzési Program során az újoncok egységes követelményrendszer alapján sajátították el a katonai szolgálathoz szükséges ismereteket.
A képzés átfogó felkészítést nyújt, amely nemcsak a katonai pályán való helytálláshoz ad biztos alapokat, hanem fejleszti a fizikai állóképességet, a kitartást és a csapatmunkát is. Az első, fizikai felkészülési szakaszt követően alaki, harcászati, logisztikai, egészségügyi, tereptani és híradó-ismereteket tanultak, valamint lövész alapozó tréningen vettek részt. A fokozatosan nehezedő rendszernek köszönhetően a program teljesíthető azok számára is, akik korábban nem rendelkeztek katonai tapasztalattal.
A képzés rugalmas felépítése lehetőséget biztosít arra is, hogy azok, akik kezdetben nem vállaltak hivatásos katonai szolgálatot, és először tartalékosként szereztek tapasztalatot, később bármikor átléphessenek más szolgálati formába. Ők elkötelezettségük révén végül szerződéses katonaként folytathatják pályafutásukat, és ezzel továbbra is a haza védelmét szolgálják – emelte ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A miniszter megerősítette, hogy a területvédelmi tartalékos rendszer további fejlesztése érdekében a toborzás folytatódik, az MH várja mindazokat, akik csatlakozni szeretnének, hogy egy biztonságosabb jövőt teremtsenek Magyarország számára. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta, hogy idén is a magyar haderő fejlesztése áll a középpontban. A cél, hogy az MH műveleti értéke és hadrafoghatósága a lehető legmagasabbra emelkedjen – mutatott rá a honvédelmi miniszter.
Kiadó: Honvédelmi Minisztérium
Forrás: MTI, NOOL
Fotó: Hüvösi Csaba