A Magyar Nemzet utánajárt, hogy honnan tudhatta a hódmezővásárhelyi polgármester, hogy Milos Vucsevics távozni fog hivatalából. Az ügyben felvetődött az Action for Democracy neve, korábban az amerikai szervezeten keresztül több milliárd forint érkezett a magyar ellenzék 2022-es kampányára.
A magyar szolgálatok korábban megvizsgálták az Action for Democracy kapcsolati hálóját és mint kiderült, a Korányi Dávid által vezetett szervezet kapcsolatba hozható a National Endowment for Democracyval. Az amerikai alapítvány több alkalommal juttatott forrást állításuk szerint a civil társadalom erősítésére, az információszabadság elősegítésére és a kínai befolyás vizsgálatára is. Mint ismert, Szerbiában 2022 áprilisában és 2023 decemberében is választásokat tartottak.
A Magyar Nemzet arról is ír, hogy a NED mindkét alkalommal beavatkozott a választásokba, és mindent megtett, hogy az Amerika-párti ellenzék kerüljön hatalomra. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa Napi Aktuális című műsorunkban kijelentette, hogy Alekszandar Vucsics elnök nem tudja folytatni az egyensúlyozó politikáját. Zsivity Tímea elmondta, az Unió korábbi külügyi főmegbízottja figyelmeztette Szerbiát, hogy választaniuk kell: "vagy Oroszország, vagy az EU és a Nyugat".