Hozzátette, ezek a fejlesztések minimálisan szükségesek ahhoz, hogy a most épülő gyárak teljes kapacitáskihasználtsága esetén kiszolgálják azokat. Jelenleg öt nagy gyárépítés zajlik az ipari területen, ezek egy része már 2025-ben, másik része pedig 2026-ban fogja elindítani a termelést - fogalmazott a tárcavezető, megjegyezve, a beruházásoknak és az új gyárak hatásainak köszönhetően Nyíregyháza 15 milliárd forintos iparűzési adója néhány éven belül a duplájára, 30 milliárd forintra emelkedhet. Emlékeztetett, az első ütemben mintegy tizennégy kilométernyi út és tíz kilométer közinfrastruktúra valósul meg, a második ütemben - Kovács Ferencnek, a város Fidesz-KDNP-s polgármesterének javaslatára - újabb utak épülnek, tovább bővítik a szennyvíz- és a vízhálózatokat, illetve újabb energiaforrások állnak majd rendelkezésére az ipari parkban.
"Ezt a kormány februárban megtárgyalja, és biztos vagyok benne, hogy támogatni is fogja, hiszen ezek a fejlesztések minimálisan szükségesek ahhoz, hogy a most épülő gyárak teljes kapacitáskihasználtsága esetén kiszolgálásra kerülhessenek" - fogalmazott a miniszter. Lázár János a tájékoztatón hangsúlyozta, arról is döntött a kormány, hogy mintegy 200 milliárd forint értékben 47 kilométer hosszan felújítják a Debrecen és Nyíregyháza közötti vasútvonalat. A kiviteli tervekre 3,2 milliárd forintot költöttek, ez készen van, az idei év végén vagy jövő év elején megkezdődhet a három évig tartó kiviteli munka, amelynek eredményeképpen 2027-2028-ra óránkénti 160 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok a két keleti megyeszékhely között - számolt be a miniszter.
A tárcavezető szavai szerint tervezik a 4-es főút 35 kilométer hosszú négysávosítását; az útszakasz kétharmadában új nyomvonalat fognak kijelölni, egyharmadában a régi nyomvonalon halad majd a Nyíregyházát és Debrecent összekötő főút. Lázár János a Kovács Ferenc polgármesterrel tartott egyeztetésről szólva elmondta, több ügyben és vitás kérdésben sikerült megállapodnia a kormánynak és az önkormányzatnak. Lezárták a Volán és a helyhatóság közötti, a belterületi helyi tömegközlekedési szolgáltatás kapcsán kialakult peres vitát, ennek értelmében a kabinet a tőkére tart igényt, amit az önkormányzat kifizet, a több százmillió forintos kamatot pedig elengedik - ismertette.
A miniszter a Sóstógyógyfürdőn megvalósult állatparki fejlesztéssel kapcsolatos kivitelezői finanszírozásról szólva hangsúlyozta, egy 870 millió forintos többletigényt fognak orvosolni, ennek felét az építési tárca soron kívül rendelkezésére bocsátja majd a városnak. A stadionberuházás folytatásaként a város megveszi a területen lévő garázsokat, azok helyén egy 300 állásos parkolóházat létesít, illetve egy körforgalom is épül majd a nagy forgalmú sportlétesítménynél - tette hozzá. Lázár János arról beszélt, a következő időszakban az állami tulajdonban lévő nyíregyházi utak felújítására is lehetőség nyílik, emellett összesen 6,5 milliárd forintot fordítottak az északi külső elkerülő út, a Tokaj úti aluljáró, a Simai úti felüljáró és a pályaudvarnál megépítendő elosztó közlekedési csomópont kiviteli terveinek előkészítésére.
Kovács Ferenc a tájékoztatón az ipari parki beruházással kapcsolatban elmondta, az első ütemes fejlesztés májusban befejeződhet, 85 százalékos készültségben van. A BMW-nek beszállító Boysen fejlesztése megkapta a haszonbevételi engedélyt, az elmúlt év vége óta technológiai beszerelések folynak, idén nyáron pedig már termelést kezdené el a német cég - ismertette a helyhatósági vezető. A miniszterrel történt egyeztetést említve Kovács Ferenc elmondta, a múlt lezárása, a jelenben lévő ügyek felgyorsítása mellett a jövő építéséről is tudtak eredményesen tárgyalni.
Forrás: MTI
Fotó: Nyiregyhaza.hu