A 102 éves Keleti Ágnest köszöntöttékAz olimpiai család is köszöntötte a 102. születésnapját hétfőn ünneplő Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját.
Kultúra
Oszvald Marika születésnapi jutalomjátéka az Erkel SzínházbanSzületésnapja és pályafutásának 50. évfordulója alkalmából köszönti Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznőt, érdemes művészt, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját a Monarchia Operett és a Pesti Broadway Alapítvány. Oszvald Marika főszereplésével az ő jutalomjátékaként mutatják be a Sissi, a Magyar Királyné című operettet tavasszal az Erkel Színházban.
Belföld
Ma ünnepli születésnapját Orbán ViktorA magyar történelem leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke 1963. május 31-én született Székesfehérváron.
A Szegény gazdagok Jókai Mór legvitatottabb műve, az olvasók mégis rajongtak ezért a regényért. A könyvből 1959-ben készült film, erről beszélgettünk meghívott vendégeinkkel.
Illés Péter kollégánk már jó pár elhagyatott helyet lencsevégre kapott, most egy újabb kísértet helyre viszi el önöket. Saját bevallása szerint is, a szeles idő miatt valóban félelmetes volt az üresen álló épület.
A strandok néhány évtizede még szinte mindenhol május 1-én nyitották meg a kapuikat. Ezt a hagyományt ma már csak töredékük őrzi, inkább az időjárástól teszik függővé, mikortól használhatjuk a strandmedencéket.
A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99