2024. 10. 16. Szerda Gál napja
Jelenleg a TV-ben:

Nagyanyáink feredői

Következik:

Napi aktuális 04:00

Külföld

100 éves lesz Jimmy Carter

Október 1-jén lesz százéves Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39., demokrata párti elnöke, aki 1977 és 1981 között volt hivatalban. A Nobel-békedíjjal kitüntetett Carter az Egyesült Államok legidősebb élő és egyben minden idők legmagasabb életkort megélt elnöke. A Nemzeti Archívum Sajtóarchívumának anyaga:

  • 100 éves lesz Jimmy Carter

James Earl Carter Jr. a Georgia-állambeli, alig 600 lelket számláló Plains nevű településen született egy farmer és üzletember legidősebb gyermekeként, a családban ő volt az első, aki felsőfokú tanulmányokat folytatott. Két évig matematikát tanult georgiai egyetemeken, majd elvégezte az annapolisi tengerészeti akadémiát, s 1952-ben bekerült az atom-tengeralattjáró programba, atommérnöknek és nukleáris fizikát tanult. Ígéretes katonai karrierjét 1953-ban, apja halála után feladta és átvette annak adósságokban úszó földimogyorófarmját. Kezdetben anyagi nehézségekkel küszködött, ő az egyetlen amerikai elnök, aki a szűkölködők számára épített kormányzati bérlakásban is élt. A gazdálkodásba is gyorsan beletanult, s sikeres üzletemberként bekapcsolódott a helyi politikai és közéletbe.

A faji elkülönítést ellenző Cartert 1962-ben beválasztották Georgia állam szenátusába, 1966-ban sikertelenül indult a kormányzói tisztségért. Négy évvel később már győzött, hivatalba lépése után takarékoskodásba kezdett, javított a közszolgáltatások színvonalán, növelte a fekete alkalmazottak számát. Az országos politikában viszonylag ismeretlen Carter tudatosan "építette fel" magát, befolyásos támogatókat szerzett a Demokrata Párton belül és 1974-ben elnyerte a választási kampánybizottság elnöki tisztét.

Ugyanabban az évben bejelentette elnökjelöltségét, és bár a kampány kezdetekor ellenfelei gúnyosan "Jimmy Who?" (Jimmy Kicsoda?) néven emlegették, amikor 1975 nyarán kiadta "Miért ne a legjobbat?" című könyvét, mindenki felfigyelt rá. A demokrata pártkonvención elnökjelöltté választották és az 1976. november 2-i elnökválasztáson szoros szavazati aránnyal, de az elektori voksok meggyőző többségével győzött a hivatalban lévő Gerald Forddal szemben.

Az Egyesült Államok 39. elnökeként 1977. január 20-án vette át hivatalát, ő volt az első, aki becenevén, Jimmy Carterként tette le a hivatali esküt. Sokat foglalkozott az emberi jogokkal, igyekezett a vietnámi háború sokkja után hazája erkölcsi súlyát visszaszerezni a nagyvilágban. Elnöksége alatt írták alá a Panama-csatorna övezetének fokozatos átadásáról rendelkező szerződést (1977. szeptember 7.), vette fel az Egyesült Államok a diplomáciai kapcsolatokat Kínával (1979. január 1.), az ő bábáskodásával született meg Camp Davidben az Egyiptom és Izrael közötti békeszerződés (1979. március 26.), ő írta alá Bécsben 1979. június 18-án Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár-államfővel a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló SALT-II. szerződést.

Elnöksége végén súlyos problémákkal kellett szembenéznie: a gazdaság stagflációba süllyedt, az 1979. végi afganisztáni szovjet intervenció miatt 1980 nyarán - komoly vihart kiváltva - a moszkvai olimpia bojkottja mellett döntött, 1980 áprilisában kudarcba fulladt az a mentőakció, amelyet a teheráni nagykövetségén az előző év végén túszul ejtett amerikaiak kiszabadítására rendelt el. Nem is volt igazi meglepetés, hogy az 1980. november 4-i elnökválasztáson alulmaradt a republikánus Ronald Reagannel szemben. A szavazatok számát tekintve Reagan csak nyolcmillióval kapott többet, de az 50 államból 44-et megnyert és 489 elektori voksot szerzett, szemben Carter 49-ével - ennél nagyobb különbséggel csak négy alkalommal győztek az elnökválasztáson.

Washingtonból távozva visszatért farmjára, de továbbra is tevékeny közéleti szerepet vállalt. 1982-ben létrehozta a Carter Centert, amelynek igazgatóságában 2020-ig volt tag. A Carter Center deklarált célja a béke, az emberi jogok és az egészség ügyének képviselete világszerte, s itt őrzik Carter elnökségének 27 millió dokumentumát. A Center kampányának köszönhetően a guinea-féreg okozta fertőzések száma az 1985-ös 3,5 millióról tavaly 14-re csökkent.

Az exelnök diplomáciai, békéltető tevékenységet végzett a Közel-Keleten, Etiópiában, Észak-Koreában, Haitin és Boszniában. 2011-ben ő volt az első elnöki tisztséget viselt amerikai politikus, aki az 1959-es forradalom óta a kommunista Kubába látogatott. Hobbija a festészet, a kerékpározás és a síelés volt, kedvenc költője a walesi Dylan Thomas (1977-ben londoni látogatásán javasolta, hogy a költőnek is legyen emléktáblája a Westminster-apátságban, a táblát öt évvel később helyezték el).

2002-ben a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását, a gazdasági és társadalmi fejlődést elősegítését szolgáló több évtizedes erőfeszítéseinek elismeréseként megkapta a Nobel-békedíjat. 2018 decemberében jelen volt a 94 évesen elhunyt George Bush elnök búcsúztatásán, s 2019. március 22-én éppen őt túlszárnyalva lett a leghosszabb életű az Egyesült Államok elnökeinek sorában.

Orvosai 2015-ben bőrrák áttétjeként kialakult rosszindulatú agydaganatot diagnosztizáltak nála, de a következő évre kigyógyult a betegségből. 2019 óta többször is elesett otthonában és kórházi kezelésre szorult. A tavaly február óta saját kérésére otthonában hospice kezelésben részesülő elnök 2023 novemberében elveszítette feleségét, akivel 77 évig éltek boldog házasságban.

Carter 1996-ban járt Magyarországon, Vácott részt vett a Habitat for Humanity International (Házat - Hazát alapítvány) ökumenikus keresztény lakásépítő szervezet akciójában, amelynek keretében 500 önkéntes egy hét alatt összesen tíz lakóházat hozott tető alá. Abban az évben kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést is a magyar-amerikai kapcsolatok széles körű fejlesztéséért és a koronázási ékszerek visszajuttatásáért.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Vezércikk: Nemzeti konzultációt javasol a kormánynak a Fidesz + videó

Filep Dáviddal, Georg Spöttlével és Boros Bánk Leventével beszéltünk arról, hogy a Fidesz ezúttal gazdasági kérdésekben kezdeményez nemzeti konzultációt. Megbeszéltük azt is, hogy az albánok az Olaszországból érkező migránsokat befogadják, de a Németországból érkezőket, köszönik szépen, nem kérik.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!