Az Európai Néppárthoz csatlakozhatnak Magyar Péterék + videóMa kiderülhet, hogy Magyar Péterék csatlakoznak-e az Európai Néppárthoz. A politikus emellett azt is bejelentheti, hogy végül felveszi-e az EP mandátumát. Bár korábban többször hangoztatta, hogy nem megy ki az Európai Parlamentbe, de végül ezt megszavaztatta követőivel.
Komment – Háború vagy béke? Sorsdöntő lehet az EP új összetétele + videóAz adás mai vendégei: Huth Gergely a Pestisracok.hu főszerkesztője, Kacsoh Dániel a Mandiner főszerkesztő-helyettese, Fiala János újságíró és Márki-Zay Péter Hódmezővásárhely polgármestere. Műsorvezető: Mészáros Nóra.
Így tudták szolgálni a guruló dollárok a baloldal kampányát Az állítás, miszerint a külföldről érkező pénzek nem a baloldali pártokat segítették, szembeötlően megdőlt - hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. A lap közlése szerint egy kampányszámla volt, amely a DK szerint is "központiként" funkcionált.
Márki-Zay: tudomásul veszem, ha kiderül, hogy Korányiék hazudtak„Nincs ebben semmi, felőlem simán lehet emögött a Soros. Ez nem az én dolgom, hanem az Action for Democracy-é (A4D)” – jelentette ki Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöke a Mandiner azon kérdésére, miként értékeli, hogy kiderült: szinte teljes egészében Soros Györgytől származnak a baloldal kampányára külföldről érkezett milliárdok.
Finnországban a Kuopio PS és a moldovai Milsami párharcának első felvonásával elrajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája 2025/26-os idénye, amely május 30-án majd Budapesten a Puskás Arénában sorra kerülő fináléval zárul.
Botrány a Tisza Párt körül: az adatbázis-ügy kirobbanása után özönlenek a felmondások a „rendszerváltó” tagságból. Magyar Péter forradalmi ötlete valójában csak egy olcsó trükk, amivel milliókat kaszált híveitől – de most egyre többen fordulnak el tőle, miközben ő továbbra is a szimpatizánsok pénzén gazdagodik!
Az egész ország területén elérhetővé váló Otthon Start Program fiatalok tízezreinek nyújt érdemi segítséget az első otthon megszerzéséhez, ami előrelépés lakhatásuk elősegítésében - hangsúlyozta Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.