Vádat emelhetnek a Fidesz-székház-rongálók ellenVádat emelt az ügyészség a Fidesz-székházat megrongálók ellen. A köztévé híradója úgy tudja, öt embert állítanak bíróság elé garázdaság miatt az október 26-i tüntetés után történtek miatt. Akár három év börtönt is kaphatnak, ha elítélik őket.
Belföld
Véget ért a Gyorskocsi utcai tüntetésVéget ért a tüntetés a Gyorskocsi utcában, ahová a Fidesz Lendvay utcai székházától vonultak a magukat civilnek nevező szervezetek.
Hír TV Archív
A Gyorskocsi utcában a demonstrálókMegérkeztek a Gyorskocsi utcába azok a demonstrálók, akik a Fidesz Lendvay utcában található székháza elől vonultak a rendőrség épülete elé, hogy így tiltakozzanak a március 7-i „székházfoglaló” hahás diákok szerintük jogszerűtlen előállítása ellen.
Hír TV Archív
Mára befejezték, szombaton folytatják a demonstrációt Egész nap – magukat civileknek nevező – tüntetők demonstráltak az alaptörvény hétfőre tervezett újabb módosítása ellen a Fidesz Lendvay utcai székházánál. Majd 21 órakor újabb tervvel álltak elő. Az Alkotmánybíróság elé vonultak, ahol beszédeket mondtak, majd hazamentek.
Hír TV Archív
Bajnai emberei akarták elfoglalni a Fidesz-székházat?Az alaptörvény módosítása ellen tüntetnek a magukat civileknek nevező demonstrálók a Fidesz Lendvay utcai székháza előtt. A néhány tucatnyi demonstráló délelőtt hatolt be a párt székházának udvarára.
Elsőként arról kérdeztük Both Hunort, Georg Spöttlét és ifj. Lomnici Zoltánt, hogy vajon mit tehetünk olajügyben az ukrán zsarolás ellen, hiszen a kormány láthatóan kemény válaszlépésre szánta el magát.
A küldöttség élén a piros-fehér-zöld zászlót - az olimpiák történetében másodszor - két sportoló tartotta: Tóth Krisztián olimpiai bronzérmes cselgáncsozó és Böde-Bíró Blanka kézilabdázó.
A Napi aktuálisban Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója Tusványoson a HírTV stábjának adott interjúja látható, mely beszélgetésben téma volt többek között a Magyarországot sújtó legutóbbi uniós pénzbüntetés.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.