2021. július 27.,
kedd, Olga, Liliána napja

cégek

A keresett kifejezés

45 találat, 4 oldalon

-

Valaki hazudik! Karácsonynak fogalma sincs, mi zajlik a fővárosi cégekben?

Egy, a Magyar Nemzet szerkesztőségéhez eljutott dokumentum szerint a BKV már megkötötte a kamu (offshore) céggel a buszbérlési szerződést.

Ötmilliárdos pályázati keret nyílik a hátrányos helyzetű települések cégei számára

A pályázati összegek 2 millió forinttól 60 millió forintig terjedhetnek.

Stabilnak ítélik a helyzetet a nagy cégek

Jobbak a gazdasági kilátások, mint amilyenek a koronavírus-járvány első hulláma alatt voltak.

Kivonulhat Budapestről a cégek egy része a válságadó miatt

A méret alapján kivetett ipa plusz nem tudja kezelni az iparágak közötti eltéréseket, ezért nem is szabad alkalmazni a BKIK szerint.

Magyar Nemzet: Furcsa cégek kaptak Soros pénzéből

Soros-pénzből 120 milliót kapott Gyurcsány és Bajnai korábbi egészségügyi minisztere, Székely Tamás cége is.

Kétszázezer cég élt a veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítésével

Három cégből kettő élt a társaságiadó-bevallás és befizetés halasztási lehetőségével.

Újra több az egyéni vállalkozó, mint a cég

Másfél évtized után újra több az egyéni vállalkozó Magyarországon, mint a társas vállalkozás.

Már több mint ötvenezer cég választotta a kisvállalati adót

A kisvállalati adó az egyik legdinamikusabban népszerűsödő adófajta.

Egy év alatt több százmillió forinttal nőtt Gyurcsány vagyona

Több ellenzéki politikus anyagi helyzete jelentősen javult az elmúlt évben.

A magyar cégek jelentősen támogatják a gazdaság növekedését

Jelentős mértékben a magyar cégeknek köszönhető, hogy az ország a világgazdaság lassulása ellenére is jól teljesít.

300 ezernél is több a német cégek által teremtett munkahelyek száma Magyarországon

A magyar és a német gazdaság kölcsönösen függ egymástól, és a kölcsönösen hat egymásra.

Az itt működő német cégek szerint stabil és jó a magyar gazdasági környezet

Varga Mihály szerint az itteni német cégek is kihívásnak tartják a gazdaság további bővülése szempontjából a munkaerőhiányt.