Karácsony böjtjét ünneplik az ortodox hívek Karácsony böjtjét ünneplik az ortodox hívek. Ilyenkor a családfő még korán reggel kimegy a közeli erdőbe, hogy tölgyfaágat vágjon, amivel a család ma már az otthonukat, de még az autókat is feldíszíti.
Véget ért a ramadánTegnap naplementekor véget ért az iszlám szent böjti hónapja, a ramadán.
xBelföldMNO
Kővé vált imákAhelyett, hogy úgy éreznénk, keretek közé szorít, lehetőségként kellene a böjtre gondolnunk.
Hír TV Archív
A szenátus hétfőn kezdi a vitát a szíriai támadásrólHétfőn kezdi a vitát az amerikai törvényhozás a szíriai légicsapásról. A CIA újabb videót hozott nyilvánosságra a vegyitámadás igazolására. A Vatikánban több ezer zarándok virrasztott és imádkozott a szíriai békéért.
A fiktív cégek nem fizették be többek között a kötelező biztosítást, a parkolási és gyorshajtási bírságokat, autópálya-matricát pedig nem is váltottak – a büntetésekkel pedig egyszerűen nem foglalkoztak.
A bácsalmási támadás célpontja lehetett a 12 éves közös gyermekük is, aki túlélte a szúrást, az asszony azonban nem. A tragédia következtében 5 gyermek maradt árván.
A Márianosztrai Fegyház és Börtönt története az 1300-as években indult. Nagy Lajos király pálos kolostornak építette. 1858-ban női fogvatartottakat telepítettek az épületbe, ettől kezdve az épület börtönként működött.
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként 2014-ben elkövetett adócsalás miatt egyéves börtönbüntetést szabott ki Carlo Ancelottira egy spanyol bíróság szerdán.
A Nemzeti Sport futball összefoglalójának élén a Ferencváros és a Diósgyőr csapatának meccsei állnak, de a többi NB I-es mérkőzésről is hírt adnak cikkükben.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.